Együttműködési megállapodásokat írt alá a Szolnok mellett elektrolitgyárat építő KunlunChem Hungary Kft. A vállalat a Szolnoki Szakképzési Centrummal és a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karával lépett partnerségre annak érdekében, hogy a gyár leendő működéséhez megfelelő szakmai hátteret és jól képzett munkaerőt biztosítson.
A világ öt legnagyobb elektrolitgyártója között jegyzett KunlunChem idén tavasszal jelentette be, hogy csúcstechnológiás elektrolitüzemet hoz létre Szolnok és Abony között.
„Cégünk nagyra becsüli Szolnok vegyipari hagyományait, valamint a magas színvonalú helyi oktatást. A helyi tehetségre tervezünk támaszkodni, a lehető legnagyobb mértékben helyi munkaerőt szeretnénk alkalmazni és együttműködésre törekszünk a helyi oktatási intézményekkel. Feladatunknak tekintjük azt is, hogy a kvalifikált szolnoki fiatalokat visszahozzuk Szolnokra, ezzel erősítsük a város megtartó erejét” – fogalmazott a megállapodások céljáról Gao Fan ügyvezető igazgató.
A Szolnoki Szakképzési Centrummal kötött megállapodás értelmében a tervek szerint a felek közösen dolgoznak azon, hogy a képzések megfeleljenek a modern technológiai és gazdasági igényeknek. A partnerség gyakorlati képzési lehetőségeket, nyílt napokat és pályaválasztási programokat is magában foglal.
„A Szolnoki Szakképzési Centrum elkötelezett amellett, hogy képzéseivel hozzájáruljon a térség gazdasági versenyképességének erősítéséhez, és olyan tudást adjon diákjainak, amely hosszú távon is értékes a munka világában. A KunlunChemmel való együttműködésünk lehetőséget teremt arra, hogy tanulóink valós ipari tapasztalatot szerezzenek, megismerjék a legmodernebb technológiákat, és versenyképes tudással induljanak el pályájukon” – hangsúlyozta Hicsó György, a szakképzési centrum kancellárja.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
