Több rendőrségi vizsgálat is folyamatban van a szolnoki befogadó gyermekotthonban történtek miatt – derült ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának írásbeli válaszából. Az államtitkár szerint összesen nyolc ügyben indult eljárás, mindegyik a gyermekvédelmi intézményhez köthető bejelentések alapján.
A kérdést Novák Előd, a Mi Hazánk képviselője vetette fel „Meddig bántalmazhatják a gyermekeket következmények nélkül a szolnoki gyermekvédelmi intézményekben?” címmel.
Az ügy országos figyelmet kapott és a Szol24-en is sokat foglalkoztunk vele, miután az RTL augusztusi riportjában egy 15 éves lány arról számolt be, hogy az otthonban mindennaposak a verekedések, a droghasználat, a lopások és az öngyilkossági kísérletek.
Állítása szerint egy felügyelő ittasan molesztálta és egy súlyos esetet is felidézett: egy nyolc hónapos csecsemőt a nagyobb fiúk a falhoz vágtak, miközben a nevelők nem mertek közbelépni.
„A gyerekek szóltak a kolléganőmnek, hogy mit tapasztaltak. Addigra már többen, négyen, öten észrevettük, hogy italozik a férfi kolléga. Az évek alatt azt tapasztaltam, hogy akármit próbáltunk jelezni a vezetőségnek, mindenütt falakba ütköztünk, sőt, minket fenyegettek meg” – fogalmazott hírportálunknak Szabó Csaba egykori gyermekfelügyelő, hozzátéve, hogy egy női kollégájának az egészsége is ráment amiatt, hogy a jelzéseket nem fogadták megfelelően és egy teljesen tehetetlen helyzetben hagyták őket.
Történt mindez annak ellenére, hogy törvényben rögzített bejelentési kötelezettségük van, ha bántalmazást, elhanyagolást, veszélyeztetést vagy bármilyen problémás esetet tapasztalnak.
Kép: RTL Házon kívül (pillanatkép)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!