Napok óta éleződik a vita a Szolnoki MÁV FC és a városi önkormányzat között a sportklubok finanszírozása kapcsán. A Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. közleménye szerint a 2025-ös támogatási összeg drasztikus csökkenése miatt a klub működése, illetve 800 gyermek napi edzéslehetősége került veszélybe. A közleményben kiemelték, hogy a klubok önerőből több száz millió forintot fordítanak a létesítmények fenntartására, ám a városi támogatás mindössze ötmillió forint lett, szemben az előző években biztosított jelentősebb összegekkel.
A Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. és a Szolnoki MÁV FC Kft. közleményben tájékoztatta a lakosságot és a szülőket, kiemelve, hogy a városi sportklubok támogatásának jelentős csökkenése vészhelyzetbe sodorta a két klub működését.
A klubok közleménye szerint a város önkormányzata a szolnoki utánpótlás labdarúgás fenntartására mindössze ötmillió forintot biztosít, miközben a felnőtt csapat egyáltalán nem kapott támogatást. A klubok rámutatnak, hogy ez az összeg az előző évek támogatásának csupán öt százaléka, miközben önerőből évente több száz millió forintot költenek a létesítmények fenntartására és a működésre.
A közlemény hangsúlyozza, a döntés az utánpótlás több mint 800 gyermekének napi edzését és versenyzési lehetőségét veszélyezteti.
A klubok kifogásolják, hogy míg a Sportcentrum és más helyi sportegyesületek milliárdos támogatást kapnak, a labdarúgás létesítményének fenntartásához ez az elenyésző összeg sem áll rendelkezésre. A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy a klub által felépített létesítmény végső soron az Önkormányzat tulajdonába kerül, így a város jelentős bevételeket kap bérleti díjakból és adókból.

A helyzet kapcsán Györfi Mihály polgármester több ízben a közösségi médiában reagált. Kétségeket fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az esetleges támogatás összege valóban a gyermekek sportolásához járul-e hozzá. Többször megjegyzést tett a klub ügyvezetőjének márkás sportautójára, és hangsúlyozta, a kormányzati elvonások nem segítik az önkormányzat anyagi helyzetét.
“A kft. sportkocsival járó vezetője azzal hergel, hogy az önkormányzat nem támogatja őket. Holott korábban világosan megmondtuk, ha a Fidesz négymilliárd forint elvonása után novemberben találunk pénzt, mindenképp segíteni fogjuk a futballozó gyerekeket” – fogalmazott a polgármester egy Facebook bejegyzésében.
A vita a közösségi médiában is kiéleződött. Egyesek úgy vélik, hogy a város anyagi helyzete nem indokolja a labdarúgás ilyen mértékű támogatását. Akadt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az eredményesség nem feltétlenül pénz kérdése. Példaként említették, hogy az atléták rendszeresen nyertek országos és nemzetközi versenyeket úgy is, hogy nem kaptak megfelelő támogatást, és sokszor még alapvető felszerelésük sem volt biztosított. Több hozzászólás szerint a tehetség, kitartás és munka döntő, nem a pénzügyi háttér.
Mások a TAO-pénzek és tagsági díjak sorsát firtatták. Többen megkérdezték, hová lettek a klubhoz befolyt összegek, és hogy miért nem jut el a pénz a fiatal focistákhoz. Egyes hozzászólók az átláthatóságot hiányolták, és azt kérték, hogy a forrásokat a gyerekek sportolására fordítsák, ne magáncélokra vagy vezetői járművek fenntartására.
Szó esett a nem futball sportágak eredményeiről is. Többen utaltak rá, hogy a Szolnoki jégkorongosok és más sportolók országos és nemzetközi dobogós helyezéseket értek el, miközben nem kaptak hasonló önkormányzati támogatást, sőt, saját zsebből kellett fedezniük a felszerelést és a pálya üzemeltetését. A hozzászólások szerint az összehasonlítás rávilágít, hogy a támogatások elosztása nem mindig az eredmények alapján történik.
Egyesek szerint a labdarúgás támogatása túlértékelt, mások úgy vélik a fiatalok sportolásának biztosítása minden pénzügyi vitánál fontosabb. Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy más sportágak, például az atlétika és az evezés, eredményeik ellenére nehezebb körülmények között működnek, és ugyanúgy megérdemelnék a támogatást.
A polgármester, Györfi Mihály hétfő reggel 08:00 órára megbeszélést kezdeményezett a klub vezetőjével, hogy megvitassák az utánpótlás támogatásának lehetőségeit.
Fotók: Facebook
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!