Doboznyi iratok, a szolnoki Néró és kemény csörték – ülésezett a szolnoki közgyűlés

Megosztás

Ismét fagyos volt a légkör szolnoki közgyűlés csütörtöki, rendkívüli ülésén. Máris a tanácskozás elején éles politikai vita bontakozott ki a városvezetés kommunikációs stílusáról és a hivatalon belüli kinevezésekről, majd a figyelem természetesen egyből átterelődött a városüzemeltető cég frissen lemondott ügyvezetőjére. Lits László távozásáról a Szol24-en is olvashattak, most személyesen ismertette elköszönésének okait.

Lits László, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. szeptember 5-én távozó vezetője egy doboznyi irattal érkezett a városházára, hogy indokolja döntését a képviselők előtt.

A sajtó a napirendi pont zárt minősítése miatt nem lehetett jelen, így tartalmuk nem ismert, annyi azonban kiderült, hogy Lits alig pár percet töltött a teremben, majd csendben távozot és nem kívánt nyilatkozni. Györfi Mihály polgármester mindezt úgy kommentálta, abszurd, hogy miközben a lemondott – és a város piszkosságáért nagymértékben felelős – Lits Lászlót csak zárt ülésen voltak hajlandók meghallgatni, a Fidesz név szerint támadott hivatali dolgozókat!”

A témát a Fidesz frakció sürgősségi indítványa emelte napirendre. Frakcióvezetőjük, Töreki András szerint a 60 napos felmondási idő gyorsan lejár, ezért fontos mielőbb tisztázni a közel egy évtizedes vezetői munka végét jelentő döntés hátterét.

Töreki András is kérdéseket tett fel

Kommunikációban és hangfelvételben ez a testületi ülés sem képviselt túl nagy nívót, de annyi pozitívum legalább kitudódott, hogy konstruktív megbeszélést folytatott a polgármester a Mi Hazánkkal, akik szombaton egy felvonulást terveznek a súlyosbodó közbiztonsági helyzett miatt.

Györfi elárulta, az egyeztetések után elérte, hogy a szombatra tervezett demonstráció útvonalát megváltoztassák, így zavartalanul megtartható lesz a Gulyásfesztivál.

Hétvége előtt: Összejött a Györfi Mihály-Novák Előd találkozó

Töreki András fideszes képviselő az utóbbi hónapokban tapasztalt felmondási hullámról kérdezte a városvezetőt, felidézve, hogy távozott a jegyző, több igazgató, osztályvezető és most már egy cégvezető is. Györfi Mihály válaszában kijelentette, hogy csak a jegyzőt mentette fel, az aljegyző szolidaritásból mondott le, a többi döntés pedig nem az ő felelőssége.

A képviselők végül a Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt. megszüntetéséről döntöttek. Két javaslat került eléjük, Györfi szerint a jogutód programiroda a polgármesteri hivatalon belül működhetett volna, míg Tóth Áron tanácsnok indítványa azt tartalmazta, hogy az új egység a Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálata alá kerüljön.

A testület végül utóbbi változatot fogadta el, így októbertől az Intézményszolgálat látja el a megszűnő Városfejlesztő feladatait.

A politikai táborok közötti üzengetés a közösségi médiában folytatódott:

Eközben a szolnoki Fidesz-frakció elég kemény mondatokkal utalt a Lits által elmondottakra:

„A szolnoki Néró, azaz Györfi Mihály polgármester ismét alakított. A város előtt ismert, hogy a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. Igazgatója, Lits László lemondott posztjáról. A közgyűlés zárt ülésen meghallgatta döntése indokairól az igazgatót, aki döbbenetes információkat osztott meg velünk. A Szolnok történetében példátlan esetről reméljük a közvélemény is hallhat minél hamarabb.”

Képek: Fidesz-frakció – Szolnok Fb, Györfi Mihály Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek