A 2025–26-os idényt már nem az NB III-ban, hanem a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei első osztályban kezdi meg a Szolnoki MÁV FC. A szebb napokat látott klub számára a nyár a fájdalmas kiesésről szólt, évek után búcsúzni kényszerült a harmadosztálytól, így most teljesen új alapokról kell felépíteni a jövőt.
A felkészülést július közepén kezdte meg a csapat Lengyel Béla vezetőedző irányításával. A keret több ponton is átalakult, az átigazolási időszak első szakasza július végén zárult.
A klub négy új játékost is szerződtetett: Draskóczi Péter a Martfűtől, Izsold Dániel és Polyák Dávid a Törökszentmiklósi FC-től, míg Ledacs-Kiss Bence a Tápiószelei SE-től érkezett. Távozók is voltak: Bogdán Bence a Martfűi LSE, Kópis Róbert az FC Dabas, míg Ulvicki Attila a Zagyvarékasi KSE játékosa lett.
Aki a megyeszékhely futballcsapatának meccsére kilátogatni, következő alkalommal augusztus 2-án, a MOL Magyar Kupa keretében megrendezett Jamina SE elleni találkozón teheti ezt meg. Ezután, még szeptember előtt a Törökszentmiklós ellen hazai pályán, és a Rákóczifalva ellen idegenben lép pályára a MÁV.
A csapatnak május végén, az utolsó fordulóban csak több kedvező eredmény együttes teljesülése esetén maradt volna esélye a harmadosztályban való bennmaradásra, de végül a BKV Előre és a Pénzügyőr SE teljesítménye sem szorzott, sem osztott semmit, hiszen a Szolnok már az első percben hátrányba került a Honvéd második csapata ellen, végül pedig ki is kapott.
A klub számára a következő idény a bizonyítás és az újjáépítés időszaka lehet, nem titkoltan azzal a céllal, hogy újra elinduljon felfelé az osztályok lépcsőfokain.
Kép: Szolnoki MÁV FC Fb
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!