Komoly aggodalommal tölti el a szolnokiakat a folyóinak alacsony vízállása. Azonban az ivóvízellátás miatt nem kell félniük.
A Tisza-tó jelenlegi vízállása olyan kedvező, hogy szükség esetén akár Szolnok és térsége ivóvízellátását is biztosítani tudja belőle – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőhelyettese. Az elmúlt időszak csapadékos időjárása lehetővé teszi, hogy a tó vízszintjét tovább emeljék, ami kulcsfontosságú lehet a régió vízellátásának biztosításában.
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság értékelése szerint amennyiben a hidrometeorológiai helyzet nem javul és az érkező vízkészletek továbbra is csökkennek, a Tisza-tó vízszintjének fokozatos mérséklődésére kell számítani. Ugyanakkor ez a tartalék elegendő lehet Szolnok ivóvízkészletének pótlására is.
Lovas Attila igazgató tájékoztatása alapján a kiskörei vízlépcsőnél továbbra is emelt üzemvízszintet tartanak fenn.
Szegi Attila, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivő-helyettese az InfoRádióban elmondta, hogy egyelőre nincs szükség sürgős intézkedésekre, ez pedig a legfontosabb szempont. Ugyanakkor a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnak folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a kiskörei vízlépcsőnél a helyzetet, egyrészt a Tisza-tó vízkészletének megőrzése, másrészt Szolnok és térsége vízellátásának biztosítása érdekében.
A tó jelenlegi vízállása 730 centiméter Kisköre felső vízmércéjén mérve, ami még mindig öt centiméterrel magasabb a normál nyári vízszintnél. Ez az előrelátó tervezésnek köszönhető, hiszen már márciusban megkezdték a Tisza-tó beállítását a nyári vízszintre. A szakemberek 735 centiméteres szintet állítottak be, ami körülbelül tízmillió köbméter plusz víz betárazását jelentette.
A szóvivő-helyettes kifejtette, hogy az aszályhelyzet alakulásától függ, hogy a későbbiekben felhasználják-e a tóban tárolt vízkészlet bizonyos részét például öntözési vagy ökológiai célokra, azonban jelenleg még nem tart ennyire a helyzet. Megerősítette ugyanakkor, hogy települések, így akár Szolnok vízellátása is biztosítható a Tisza-tóból, hiszen a felszíni víz alapvetően biztosítja a város ivóvízellátását.
A vízellátás biztonságának érdekében a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság közreműködésével már telepítettek egy ideiglenes úszó szivattyúművet, hogy semmiképpen se lépjen fel vízhiány a térségben.
Szegi Attila ismét hangsúlyozta, hogy a kiskörei vízlépcsőnél jelenleg arra figyelnek, hogy Szolnok vízellátása minden körülmények között biztosítva legyen, függetlenül a Tisza felső szakaszáról érkező vízhozam nagyságától. Emellett természetesen a Tisza-tó vízszintjének megőrzésére is törekednek.
A közeljövőt illetően kedvező hírek érkeztek: a HungaroMet friss előrejelzése alapján a következő hét folyamán a Tisza Szolnok feletti részvízgyűjtőire 30-60 milliméter közötti mennyiségű csapadék várható. Ez pozitívan hat majd a folyó vízhozamára, így rövidtávon a vízszintcsökkenés helyett akár a Tisza-tó újbóli emelkedésére is van esély – jelentette ki a helyettes szóvivő.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!