MÁV-betli: elromlott a biztosítóberendezés Ceglédnél, a szolnoki vonalon a menetrend szét is esett

Megosztás

Ismét áramellátási hibát jelentettek a szolnoki vasútvonalon Cegléd és Abony között, meglehetősen kaotikussá vált a vonatközlekedés.

A probléma hétfőn délelőtt ütötte fel fejét és órákon át bénította meg a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalat. A Mávinformtól értesülhettünk a részletekről.

A Budapest–Debrecen közötti InterCityknél és a Cívis InterRégióknál 40-80 perccel hosszabb menetidőre, változásokra kellett számítani hétfőn napközben, mert Cegléd és Abony között áramellátási hiba, a biztosítóberendezés meghibásodása miatt csak jelentős korlátozásokkal közlekedhettek a vonatok. Cegléden és Abonyban az InterRégiók utasainak jelentős várakozásra kellett számítaniuk.

Az InterCityk többsége terelt útvonalon, Újszász felé közlekedett, Ceglédet, Ferihegyet, Kőbánya-Kispestet és Zuglót nem érintette. Ezekre az állomásokra Szolnokon átszállva a Cívis InterRégiókkal juthattak el.

A Szolnokról 9:21-kor a Nyugati pályaudvarra továbbinduló Tokaj InterCity (IC 580) kerülőútvonalon, az újszászi vonalon közlekedett, így nem érintette Ceglédet, Ferihegyet, Kőbánya-Kispestet, Zuglót.

A Nyugati pályaudvarról 9:20-kor Záhonyba induló Nyírség InterCity (IC 612) kerülőútvonalon, az újszászi vonalon közlekedett, így nem érintette Zuglót, Kőbánya-Kispestet, Ferihegyet, Ceglédet.

A Szolnokról 11:21-kor a Nyugati pályaudvarra továbbinduló Nyírség InterCity (IC 617) kerülőútvonalon, az újszászi vonalon közlekedett, így nem érintette Ceglédet, Ferihegyet, Kőbánya-Kispestet, Zuglót.

A Nyugati pályaudvarról 11:20-kor Záhonyba induló Nyírség InterCity (IC 604) kerülőútvonalon, az újszászi vonalon közlekedett, a fent említett állomások kihagyásával. A hibát nagyjából délre hárították el, de még órákig tartott, mire a menetrend legalább aránylag helyreállt a szolnoki vonalon.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek