Szolnok városának közéletét, politikáját követni – ahogy az egykori Szolnoki Többség „felszalámizását” összefoglaló cikkünkben fogalmaztunk – felér egy szappanoperával, ami időnként meglepő fordulatokat vesz. Legutóbb tavaly júniusban, az önkormányzati választáson lepett meg sokakat, hogy a polgármesteri székbe bebetonozottnak gondolt Szalay Ferencnek távoznia kellett, miután Györfi Mihály majdnem 40%-os eredménnyel, ellenzéki pártok és helyi egyesületek támogatásával nyerni tudott. A Szol24 interjújában őt kérdeztük olyan mindenkit foglalkoztató témák kapcsán, mint amilyen a közbiztonság, az adóemelés, a fürdő és a Tisza Párt.
Az októberben hivatalba lépő politikussal sok témát érintettünk, kronológiai sorrendben elsőként érdemes az előző ciklus kihívásaira kitérni, ezek ismerete nélkül napjaink szolnoki belpolitikája sem érthető meg igazán. „Szalay Ferenc nem bírta elviselni 2019-ben, hogy kisebbségből kellett kormányoznia. Az, aki hozzászokott a teljhatalomhoz, annak nagyon nehéz visszavennie ebből. Azt gondolom, hogy a választási győzelmünkben ez közrejátszott.”
Szerinte azzal, hogy az előző ciklusban „felszalámizta” az ellenzéket a polgármester, annak volt egy következménye: időt és lehetőséget adtak arra, hogy sok tárgyalás, munka és egyeztetés által kiforrott döntéseket hozzanak, a napi politika ellenében a város érdekeit előtérbe helyezve.
Arra a kérdésünkre, hogy milyen volt az első hivatalban töltött száz nap polgármesterként, Györfi úgy válaszolt, „fontos mérföldkő, Szolnokon olyan még nem fordult elő, hogy egy ellenzéki polgármester mellett kormánypárti többség van. Ez egy olyan együttműködést ró a tizenhét fős közgyűlésre, hogy minden döntsésnek egy együttműkődési kényszere, konszenzuskényszere van.”
Hozzátette, a szerep mindenkinek új, hiszen a Fidesznek ugyanúgy meg kell tanulnia ezt a fajta városvezetést, annál is inkább, hiszen jócskán elszokhattak a gyeplő kiadásától, erre utoljára Botka Lajosné regnálása alatt volt példa 2002 és 2006 között.
A köztisztaságról szintén szót ejtett Györfi: úgy véli, az elmúlt hónapokban javulás tapasztalható, amit a lakók is visszajeleznek. Véleménye szerint a város tisztább, mint az előző vezetés idején, ugyanakkor a fejlődés érdekében további intézkedésekre lesz szükség. Ugyan a galambok okozta problémák még megoldásra várnak, de az önkormányzat idén tervezi ennek kezelését.
A közbiztonság területén a polgármester célja a közterület-felügyelet átalakítása városrendészetté, amely nagyobb hatáskörrel és szervezettebb működéssel segítené a rendőrség munkáját. Elhangzott, sokan tévesen gondolják, hogy a közterület-felügyelet feladata az utcák tisztán tartása, holott ez a városüzemeltetéshez tartozik. Az új rendszer kialakításával egy hatékonyabb, de fegyver nélküli rendészeti egységet hoznának létre.
És mi lesz a fürdővel? Az előzetes tervek alapján a létesítmény június 20-án nyitja meg kapuit. A városvezetés jelenleg az üzemeltetés feltételein dolgozik és a közgyűlés tagjaival, valamint a fenntartó Városüzemeltetési Kft. vezetőivel egyeztetnek a működési struktúráról, a személyi állomány nagyságáról és a költségvetési keretekről.
A fürdő éves működéséhez szükséges önkormányzati támogatás pontos összegét a város költségvetésének elfogadása után határozzák meg.
A nagy felháborodást kiváltó intézkedés, a képviselői tiszteletdíjak emelése kapcsán a polgármester kijelentette, addig nem támogatja annak végrehajtását, amíg nincs elfogadott költségvetés, illetve amíg a közgyűlés nem biztosít forrást egy szociális alap létrehozására. Ez az alap rászoruló nyugdíjasokat és iskolás gyermekeket segítene, például pályázati alapon biztosított támogatásokkal. Hasonlóan borzolta a kedélyeket az adóemelés bejelentése, amelyről a polgtármester a Szol24-nek azt mondta, a döntés célja a város pénzügyi egyensúlyának fenntartása volt.
Ennek érdekében a közgyűlés az építményadó kiterjesztése mellett döntött, ami az egész város területére vonatkozik.
„Az ország gazdasági állapota miatt brutálisan megsarcolják az önkormányzatokat, szó szerint kivéreztetik egy rövid távú előny miatt, hogy a 2026-os választásra forrásokat teremtsen a kormány arra, hogy osztogasson. Azt nem veszi figyelembe, hogy egyúttal tönkre is teszi a településeket" - fogalmazott az indokokról és a háttérről.
Végezetül arra is kíváncsiak voltunk kevesebb, mint másfél évvel az országgyűlési választások előtt, Györfi hogyan vélekedik a Tisza Párt lokális szerepéről. Az erőviszonyokat jól mutatja, hogy az EP-listán a többi ellenzéki párt indulása mellett is több százalékos győzelmet aratott Magyar Péter mozgalma a Fidesz felett a megyeszékhelyen. A polgármester diplomatikusan csak annyit mondott, ő mindenkivel nyitott az együttműködésre, aki Szolnok érdekében akar tenni és dolgozni.
Képek: Győrfi Mihaly Facebook
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!