Hosszú évek óta hagyomány már Szolnokon, hogy karácsony előtt ajándékcsomagokkal segítenek a nehéz helyzetben lévő családoknak, ez idén sem volt másképp, erről Györfi Mihály a város polgármester osztott meg bejegyzést Facebook-oldalán.
A városvezető azzal indítja bejegyzését, hogy szerinte egyáltalán nem közely, hogy ajándékot kapni jó, de adni még jobb. Ennek a gondolatnak a jegyében a város idén is folytatta a már 11 éves hagyományt, miszerint karácsony előtt egy-egy tartalmas csomaggal segíti a nehéz helyzetben lévő családokat a család- és gyermekjóléti program keretein belül.
Györfi Mihály polgármester tájékoztatása szerint az elmúlt napokban 100 ilyen ajándékot adtak át és “megható volt látni azt az örömöt, amit nem is csupán a dobozokban lévő tartós élelmiszerek váltottak ki, hanem az érzés, hogy van még emberség, számíthatunk egymásra.”
A városvezető kifejezte azt a reményét is, hogy a jövőben a város a mostaninál is több segítséget tud majd nyújtani.
“Remélem, hogy a jövőben még több segítséget tudunk nyújtani, hiszen az a legfontosabb, hogy a bajban, a nehéz helyzetekben egyetlen szolnoki se érezze magát egyedül.” – írta bejegyzésében.
Szolnok a nehéz anyagi helyzete ellenére segített a rászorulókon, a polgármester korábban arról számolt be, hogy a város költségvetése mindössze egy év alatt 20 milliárddal lett kevesebb. A további részletekről itt olvashat.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!