Továbbra is elég gyakori a két véglet a Jászkunságban, beleértve a 31-es főutat is. Az egyik a szürkületben világítás nélkül haladó gépkocsik, a másik pedig a legenyhébb ködben is elöl-hátul ködlámpával borzalmasan vakító autóstársaink.
A 31-es főúton Zsoltnak akadt egy újabb élménye a csütörtöki napon, a lehető legkulturáltabban sikerült megírnia történetét, próbáljuk megfogadni tanácsát. Autóstársunk szerint “csodálatos” az érzés, amikor minden világít az előtte haladó autón, villog, hogy ott van mögötte, kapcsolja le a ködlámpát, mert szinte kivakítja a hátulról érkező szemét.
De az esetek döntő többségében az elöl haladónak fogalma sincs, mit is kellene csinálni. “Kérek mindenkit, ha utolér egy autó, legyen benned emberség és kapcsold le a hátsó ködlámpát. Köszönöm” – zárta gondolatait Zsolt.
A témáról nagyjából egy évvel ezelőtt a Szol24 is írt már egy hosszabb cikket, a helyzet sajnos azóta sem változott. Ha nincs óriási köd, ne használjuk a ködlámpát, mert elöl-hátul borzalmasan elvakítja a többi közlekedőt, ráadásul a folyamatos, nagyon erős piros fény miatt nem is biztos, hogy feltűnne egy hirtelen fékezés, ami szintén balesetveszélyes. Zsolt esete:
Ez pedig szintén a napokban készült a 31-es főúton.
Az olvasók közül többen is megerősítették, hogy rendkívül zavaró, de napi jelenség ez az ominózus útvonalon. Pedig a gépjárműoktatók mostanában külön ki szokták emelni, hogy ha nem muszáj, ne használjuk a ködlámpát, ha viszont szükséges, akkor is ésszel. Ha valaki közvetlenül mögénk ért, akkor például kapcsoljuk le addig. (A borítókép illusztráció, egy korábbi esetnél készült)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!