Az abonyi rendőrnő megköszönte a közösség támogatását, a gyógyulása útjára lépett

Megosztás

Rengetegen aggódtak azért a fiatal abonyi rendőrnőért, aki augusztus elején olyan súlyosan megégett, hogy irányított véradásra kérte követőit a megyei rendőrség és az intenzív osztályon ápolták.

Kedden végre megtörte a csendet Bene-Kis Gabriella és a közösségi médiában fejezte ki háláját mindazoknak, akik támogatták őt a nehéz időszakban. A bejegyzésben beszámol arról, hogy egészségi állapota javulóban van, bár még hosszú út áll előtte a teljes felépülésig. A pozitív hozzáállásának köszönhetően már túljutott a legnehezebb szakaszon, és otthon lábadozik.

Arról is ír, hogy különösen megható volt számára az összefogás ereje, amelyet kollégái és a közösség tanúsított. Kiemelte a rengeteg véradást és a szervezett ingyen buszjáratokat, melyek Abonyból és Martfűről indultak a támogatására. A kollégái által tanúsított összetartás mélyen megérintette, és hálás szívvel gondol mindenkire, aki üzeneteivel és gesztusaival erőt adott neki.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek