Idén júliusig 130 milliót autóztak el a parlamenti képviselők, Pócs János is kivette a részét

Megosztás

2023-ban az országgyűlési képviselők több mint 228 millió forintot költöttek el üzemanyagra, míg idén július végéig ez az összeg már meghaladta a 126 millió forintot – derült ki a Népszava által közérdekű adatigénylés során megszerzett információkból, amelyeket az Országgyűlés sajtóirodájától kaptak meg. A Jászság országgyűlési képviselője, Pócs János tavaly és idén is benne van a TOP10-ben.

Az Index cikke szerint a Mol és az Országgyűlés hivatala közötti üzemanyag-keretszerződés alapján 2024. február 1. és 2027. január 31. között a képviselők és a frakciók három év alatt nettó 744 millió forint értékben tankolhatnak. Jócskán élnek is ezzel a lehetőséggel, 119 képviselő vette igénybe üzemanyagkártyáját július végéig, közülük 44-en ellenzékiek, 75-en kormánypártiak.

Az idei évben az ellenzéki politikusok 37,2 millió forintot költöttek üzemanyagra, míg a Fidesz és a KDNP képviselői összesen 89,1 millió forint értékben tankoltak, derítette ki a Népszava.

A megszerzett adatok alapján a legtöbb üzemanyagot Hörcsik Richárd fideszes képviselő tankolta több, mint 2,7 millió forint értékben. Bár Borsod-Abaúj-Zemplén megye 5. számú választókerületének képviselőjeként az egyik legtávolabb esik Budapesttől, Hörcsik már 2023-ban is vezette a listát, akkor több mint 4,8 millió forint értékben tankolt.

A TOP10-es listának Jász-Nagykun-Szolnok megyei vonatkozása is van, január és július között Pócs János képviselő 1,7 millió forint értékben vette ki a részét a benzinpénz elköltéséből. Tavaly ez az összeg 3,2 millió volt, amivel a nyolcadik legtöbbet költő képviselő volt.

Fontos hozzátenni, hogy a kiemelkedően jó fizetés mellett a honatyák a bizottsági pozíciók után is kapnak juttatást, sőt, ha valaki frakcióvezető, akár a 3,5 milliós havi fizetést is megkeresheti. Ezen kívül a lakhatás, irodabérlés, mobiltelefon használat és az alkalmazottak bére is biztosított számukra.

Képek: Népszava, Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek