Karikó Katalin is helyet kapott a Nobel-díjasok falán Erzsébetvárosban

Megosztás

Magyarként, a tudomány élvonalában, az emberiséget szolgálva – ez olvasható azon az erzsébetvárosi lakóház tűzfalán, amelyre a szolnoki születésű, Kisújszálláson nevelkedett Karikó Katalin, valamint Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósok óriásportréja került.

Ugyanezen a helyen, Budapesten a Wesselényi utca 40. számú ház melletti falfelületen korábban egy 1956-ot megidéző festmény volt látható, ez azonban mára lekopott, így ideálisnak gondolták a Nobel-díjat szerző Karikó Katalin és Krausz Ferenc ábrázolásához. A Nobel-díjasok Falának létrejöttét a magyar kormány támogatta, kivitelezője a Színes Város Csoport, tervezője Csuth Péter volt.

Magyarország büszke azokra a magyarokra, akik kiemelkedő teljesítményt értek el – erről beszélt Vitályos Eszter kormányszóvivő, aki emellett kijelentette, hogy „a magyar emberek tehetségesek, szorgalommal a világ élvonalába emelkednek a tudományos világ területén is”.

Rámutatott arra, nem véletlen, hogy magas a magyar Nobel-díjasok és egyéb jelentős tudományos teljesítményt nyújtó magyarok száma, éljenek és alkossanak bárhol a világban.

Szolnokon született, Kisújszálláson nőtt fel, 2019-ig alig ismerte valaki Magyarországon (bár külföldön már akkor is kitűnő pályát futott be), de a járvány alatt és a Nobel-díjjal szerzett nagy ismertsége, világhíre ellenére is büszke jászkunsági gyökereire. Ki lehet az? Az utóbbi évek számtalan híradása és riportja nyomán könnyen rá tudjuk vágni, természetesen Karikó Katalinról, Jász-Nagykun-Szolnok megye büszkeségéről van szó.

Karikó Katalin 2023-ban kapta meg a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat azokért a biokémiai felfedezésekért, amelyek egy hatékony vakcina kifejlesztését tették lehetővé a COVID ellen. Egykori iskolája, a Móricz Zsigmond Református Kollégium tavaly decemberben ünnepélyes keretek között mutatta be, hogy a biológia tantermet róla nevezték el.

Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek