Az egész országban megismerték a nevét, bár korántsem ilyen „hírnévre” vágyott. Egy drámai esemény egyetlen csapásra megváltoztatta az életét. 2019. novemberében Bernadett súlyos családon belüli erőszak áldozatává vált, ami maradandó egészségügyi károsodást is okozott.
A családon belüli erőszak egyáltalán nem ritka Magyarországon, azonban még mindig tabu témának számít. A feltárt esetek azt mutatják, hogy növekszik a bántalmazott családtagok száma, ugyanakkor azt senki sem tudja pontosan, hogy valójában mennyi család él át szörnyűségeket, mert gyakorta marad a „falakon belül” az erőszakos cselekmény ténye. Különösen akkor, ha az áldozat nem kerül orvoshoz vagy kórházba, és nem történik az egészségügyi intézmény által hivatalos feljelentés.
A családon belüli áldozat a következményektől félve sok esetben inkább eltitkolja a helyzetét. Többnyire a szomszédok sem mernek beleavatkozni, a rendőrség pedig a legritkább esetben vonul ki egy otthoni mindennapos perpatvarhoz. Kivéve, ha vér folyik, de akkor már késő. Így számos bántalmazó egyszerűen megússza a büntetést.
Orosz Bernadett esete abban különbözik, hogy az anyuka a közösségi oldalán tette közzé egy posztban a súlyos bántalmazás eredményét bemutató fotókat, ezzel nagy port kavarva. Ennek köszönhetően az egész ország megismerhette a személyes történetét. Bár évek teltek el azóta, a kálváriája még messze nem ért véget. Az ügy bírósági szakasza nem zárult le, még folyik a per. Ő azonban igyekszik visszatérni a mindennapi kerékvágásba. Neveli a gyermekeit, dolgozik éppen úgy, mint korábban. A bántalmazás azonban nem csak fizikai értelemben járt következményekkel. Az egész életét megváltoztatta. Felvállalta, hogy olyan embereket segít, akik hasonlóképpen családon belüli erőszak áldozataivá váltak.
Bernadett, találkozott korábban a családon belüli bántalmazás valamilyen formájával?
Otthon sosem tapasztaltam hasonlót. Édesanyámat mindenki szerette, elvált nőként ő volt a családfenntartó. Egy családias vendéglátó egységet vezetett a házunkban. Azonban történt valami 8 éves koromban, ami traumatikus élményként vésődött be. Gyermekként szexuális zaklatás áldozata lettem. Anyukámmal, a nevelőapukámmal és a nővéremmel egy időre albérletbe költöztünk. A főbérlő idős bácsi volt. Arra ébredtem egy alkalommal, hogy a meztelen testemet simogatja. Nagyon megrémültem. Anyukámék látták, hogy igazat mondok, hiszen ott állt éjjel a szobámban a bácsi, rajtam meg nem volt semmi. Ráadásul mivel nekem nála is kellett takarítanom, folyamatosan molesztált. Olyan is volt, hogy baltával próbálta betörni az ajtót, amit a nővéremmel magunkra zártunk. A padlásra menekültünk előle. Édesanyámék persze elkezdtek új albérletet keresni, addig pedig a nővéremmel felváltva igyekeztek vigyázni rám. Feljelenteni viszont nem merték, mert tudták, hogy nem kapnának megfelelő segítséget, engem pedig nagyon meghurcolnának. Ez egy komoly törés volt az életemben, mert úgy éltem meg, hogy engem cserbenhagytak.
Gyermekként sokáig azt hittem, hogy elég, ha jó vagyok, tanulok, szót fogadok, segítek otthon, elvégzem a feladataimat. A kislányként átélt zaklatás azonban megmutatta, hogy ezek a tulajdonságok koránt sem védik meg az embert.
Ahogy azt is meg kellett tapasztalnom, hogy adott esetben a család sem tud feltétlenül megvédeni engem. Még akkor sem, ha tudják mi az igazság. Felnőtt koromban pedig egy korábbi házasságomban már átéltem az agresszió minden formáját. Beleértve a gazdasági kizsákmányolást, a lelki bántalmazást, a szexuális erőszakot, végül a fizikai tettlegességet is. Még várandósan is bántalmazott a volt férjem. Az egy szerencsétlen választás eredménye, hogy aztán újra egy olyan kapcsolatba kerültem, ahol az erőszak legdurvább verzióját megint át kellett élnem. Ezek valamiképpen sorsfordító találkozások az ember életében.
Ezeket az eseményeket hogyan lehet feldolgozni? Igénybe vett ehhez szakemberrel terápiás segítséget?
Néhány alkalommal beszéltem szakemberrel. Viszont én úgy gondolom, hogy egy terápia során kaphatunk ugyan néhány „mankót”, szempontot, de valójában magamban kell elrendeznem. Egész életemben önállóan oldottam meg a problémáimat. A személyiségfejlesztésben ezért jobban hiszek. Fiatal felnőttként és a sérülés utáni években is inkább ezen az úton jártam. Az agykontroll, a természetgyógyászat, az önfejlesztő tréningek sokat segítettek nekem. Megerősítettek. Mindaz, ami velem történt gyermekként és felnőtt nőként arra sarkallt, hogy segítsek a sorstársaimnak. Ennek köszönhetően vállaltam közösségi szerepet az utóbbi években és osztom meg a tapasztalataimat másokkal.
Mi a legnehezebb egy bántalmazó kapcsolatban?
Az a bizonytalanság, hogy nem lehet előre látni, mikor robban be a másikban az agresszió. Nálunk a féltékenység szerepet játszott, és a férfi potenciál problémájának eltitkolása is komoly tényező volt. Amikor erre rájöttem és kiderült, hogy tudok erről a potencia problémáról, akkor durvultak el az események. A bántalmazásoknál az alkohol is szerepet játszott. De sokszor semmi különös ok nem kell ahhoz, hogy a bántalmazás megtörténjen. Elég csak annyi, hogy a másik fejében beindul egy gondolat. Az én esetemben az is nagyon nehéz volt, hogy mindez a kiskorú gyerekeim szeme láttára történt, tehát a kiskorú gyermek veszélyeztetése is megvalósult. Az egyik gyerekem ment át a szomszédba segítséget kérni, hogy hívják ki a rendőrséget.
Hol tart most az ügy?
Két bírósági tárgyalás van folyamatban. Az egyik polgári per, ebben a vád ellenem a tettes jó hírnevének megsértése. Azzal is megpróbált a bántalmazóm megvádolni, hogy bosszúból hoztam létre olyan helyzetet, ami a feljelentéshez vezetett. Sőt, azt is állította, hogy én vagyok nárcisztikus. Ezzel a verzióval is megpróbálkozott. Engem hosszú órákig vizsgáltak szakértők és mindenki egyértelműen arra jutott, hogy igazat mondok, őszinte vagyok, és egyáltalán nincs nárcisztikus személyiségzavarom. Viszont keresettel is éltem a kártérítés miatt. A másik pedig a büntetőper az ellenem elkövetett tettlegesség ügyében, amiben ő a tettes és én vagyok a bántalmazott sértett.
Mennyire bízik ezután az emberekben? Mi kell ahhoz, hogy új kapcsolat alakulhasson ki a súlyos és maradandó sérülést is okozó bántalmazás után?
Alapvetően nem rendült meg a hitem az emberekben. A mindennapjaimat most a kisgyerekeim nevelése, a munka, a létfenntartás és a közösségi szerepvállalás tölti ki. Mindezzel együtt egyáltalán nem zártam ki egy új kapcsolat lehetőségét. A szerelem újra rám talált. Az pedig életcél marad a továbbiakban is, hogy átadjam a tapasztalataimat és a tudásomat másoknak. Nagyon fontosnak tartanám, hogy már fiatal korban felkészítsék az embereket arra, hogyan tudják megvédeni magukat. Ezen a területen is szeretnék tenni másokért. Mert a történetem azt is mutatja, hogy amikor már „vér folyik”, amikor a rendőrség hajlandó beavatkozni, akkor késő. Akkor már sorskérdés, hogy mi történik. Megússza-e az áldozat, felépül-e egyáltalán.
A prevenció, a megelőzés a valódi megoldás. Felismerni még idejében a bántalmazó attitűdöt, a kóros nárcisztikus személyiséget a másikban. Ezt viszont tanulni kell. Ez nincs meg automatikusan, tudás nélkül. Ahogy az is nagyon fontos, hogy legyen hova menni egy bántalmazó mellől. Ki lehessen lépni egy ilyen kapcsolatból. Persze az is nélkülözhetetlen, hogy legyenek olyan szervezetek, akik jogi és egyéb segítséget tudnak nyújtani az érintetteknek, amikor már megtörténik a baj.
Abban is kell segítséget adni, hogy mit kell tenni a bántalmazás után. Hivatalosan látleletet kell vetetni, feljelentést tenni, áldozati státusz igazolást kérni, és minden bizonyítékot eltenni az eljárásokhoz. A távoltartási végzés is a védelem eszköze. Mert a saját tapasztalataim azt mutatják, hogy nem mindig kapunk megfelelő segítséget, támogatást. Nekem nagyon sokszor kellett határozottan kiállnom az ügyemben. Bizonyítékokkal alátámasztanom, amit átéltem, és a bizonyítékot is újabb bizonyítékkal kellett megerősítenem. Mert bizony volt, hogy a hivatalos szerveknél kétségbe vonták, megpróbálták figyelmen kívül hagyni, vagy éppen ellenem fordítani a tényeket.
A gyerekek, hogy élték meg az eseményeket?
Nehezen. Volt, hogy a lányomat a munkahelyén kikezdték, megalázták. Leültem a gyerekeimmel átbeszélni, hogy mi történt, mi fog történni ezután. A kisebbek sokszor megkérdezték, hogy ugye a párom nem jön vissza. Mindent megteszek azért, hogy biztonságban érezzék magukat. A távoltartási végzés ebben egyfajta segítség. A történtek az életünk részévé váltak. Ezzel együtt igyekszem mindent megtenni azért, hogy jó gyerekkoruk legyen és boldog életet éljenek. Erre megvan a remény. Már két unokám is született. Egyikük nemsokára négyéves lesz, a másik még csak másfél éves. Reményeim szerint soha többet nem fogunk átélni semmilyen bántalmazó eseményt.
Milyen szervezeteknél tevékenykedik a hasonló sorsú emberekért?
A BÉKE Központ Egyesület alelnöke vagyok. Emellett a Krízis Miskolc tagjaként adományokat juttatunk el a nehéz helyzetben élőkhöz. A Védem a családom Klubnak is tagja vagyok, ahol többek között biztonságtechnikai tájékoztatókkal segítik az embereket. Sajnos közszereplő lettem. Azonban, ha már így alakult, célommá vált, hogy segítsek a sorstársaimon.
Szerző: Csaba Beatrix
Fotók: Orosz Bernadett
