Többszöri szabályszegés után felmentették a munkavégzés alól az M5 csatornaigazgatóját, a kulturális adón nem lehetett volna politikai tartalom

Az igazgató tanárként kezdte, majd egy helyi irodalmi és társadalomtudományi folyóiratnál dolgozott. Ezután csábította el őt a televízió, ám ennek a fejezetnek a pénteki nappal, a jelek szerint vége szakad. Nem lehetett volna a csatorna műsorában politika, ám ezt a szabályt többször is megszegte, így nem volt maradása az M5 igazgatójának.

Mentesítette a munkavégzés alól a Duna Médiaszolgáltató Zrt. Gulyás Istvánt, az M5 csatornaigazgatóját – közölte pénteken a szervezet sajtóirodája. Közlésük szerint ezt csütörtökön, szeptember 3-án hajtották végre, és jelezték, hogy Gulyás a Duna Médiaszolgáltató Zrt. érvényes protokolljának megfelelően hagyta el a vállalat Kunigunda utcai épületét.

Aznap írtunk arról, hogy a közmédia azonnali hatállyal levette az M5 műsoráról Gulyás István konteós műsorát, az Ez itt a kérdést. Akkor a Telex.hu kérdésére elmondták, azért döntöttek így, mert egy korábban adásba került epizód témaválasztása nem felelt meg a közmédia tartalmi és szakmai elvárásainak, és jelezték, hogy a felelős csatornaigazgatóval szemben is megtették a szükséges jogi lépéseket.

Pénteki közleményük szerint Gulyás István az elmúlt időszakban a Közszolgáltatási Hírszolgáltatás Alapelveit, valamint az erről szóló vezérigazgatói utasítást több alkalommal megsértette, és emlékeztettek arra, hogy az M5 műsorstruktúrája aktuálpolitikát, pártpolitikát nem tartalmaz, kulturális adó.

Gulyás műsorának legutóbbi, Új alkura készülnek a szuperhatalmak? című adásában többek között arról beszéltek, hogy a Wall Street Journal szerint a Kreml a háború eszkalálására készül, és azért utazhatott a CIA igazgatója Moszkvába, hogy lebeszélje Vlagyimir Putyint egy NATO-tagállam elleni támadásról. A műsor vendége volt Orbán Viktor korábbi főtanácsadója, Giró-Szász András, az egykori MSZP-s Hegyi Gyula, valamint Fodor Gábor és Szent-Iványi István volt SZDSZ-es politikusok.

A Duna Médiaszolgáltató Zrt. közölte, hogy Gulyás a közvetlen felettesétől a jogsértő szakmai magatartás megszüntetésére szóbeli és írásbeli felszólításokat, korrigálásukra a szerkesztői szabadságát tiszteletben tartó lehetőségeket kapott, de a szakmai jogsértéseket nem szüntette meg, a korrekció lehetőségével pedig nem élt. (Fotó: Telex)

Gulyás István miskolci tanárként kezdte. Az egyetem után egy évig tanított történelmet és magyart középiskolában, majd két évig politikatörténetet és politikaelméletet a Miskolci Egyetemen. Elmondása szerint mindig is nagyon érdekelte az a fajta szabadság, amit a média tud adni, ezért utána egy éven keresztül a Holnap című miskolci irodalmi és társadalomtudományi folyóiratnál dolgozott, aztán pedig elcsábította a televízió. Most pedig ez a televízió menti fel.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek