Kezdődik a tiszavirágzás

Megosztás

A megszokottnál jóval korábban vette kezdetét az idei év egyik leginkább várt természeti jelensége, a tiszavirágzás. Mivel Európa-szerte egyedülálló kincsről van szó, a hatóságok a társszervekkel összefogva fokozott ellenőrzésekkel és súlyos bírságokkal védik a rovarokat a tiszai szakaszokon.

A tiszavirág Magyarország egyik legkülönlegesebb védett rovata, ez a rovarfaj három évig fejlődik a víz alatt lárvaállapotban, majd mindössze néhány óráig él, miközben megkezdődik látványos párzási rituáléja. A tiszavirág élettartama rendkívül rövid, de annál fontosabb szerepet tölt be az ökológiai rendszerben.

Bár a kontinens legtöbb vizéből már teljesen kipusztult, a Tiszán, valamint a Bodrogon és a Körösökön még csodálható a násztáncuk.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság friss tájékoztatása szerint a kedvező időjárás felgyorsította a folyamatokat, így a napokban már tömegesen emelkednek a magasba a kérészek. A tiszavirágok egyetlen példányának természetvédelmi értéke 10 000 forint, így a gyűjtésük vagy elpusztításuk komoly anyagi és jogi következményekkel jár.

A jogszabályok értelmében nemcsak az élő, de a már elhullott egyedek összeszedése is szigorúan tilos – akár horgászati csalinak, akár szuvenírnek szánja őket valaki. A szándékos pusztítás vagy a rajzás megzavarása azonnali szabálysértési, sőt adott esetben büntetőeljárást von maga után.

A rendőrség külön felhívást intézett a Dunai és Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság illetékességi területén tartózkodó hajósokhoz és csónakosokhoz. A kérészek sűrűjébe történő szándékos behajtás, például egy motoros kisgéphajóval, kimerítheti a természetkárosítás bűntettét. A tiszai vízi zsaruk a természetvédelmi őrökkel, a halászati hatósággal és a polgárőrség vízi egységeivel folyamatosan járőröznek a vízen a rajzás teljes időtartama alatt, hogy szavatolják a rovarok biztonságát.

Kép: Vajó Levente

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek