Jócskán azelőtt, hogy márciusban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szalay Ferenc miniszteri biztossal és Kállai Máriával, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével az oldalán bejelentette, hogy a KunlunChem nevű kínai vállalat Szolnokon, összesen százmillió eurós befektetés keretében tervez létrehozni egy akkumulátoripari gyárat, közszájon forgott a megyeszékhelyen, hogy valami készül. Valami nagy. Hivatalos információkat aligha szerezhettek a helyi sajtó képviselői és az érdeklődő civilek, a Szol24 mindösszesen annyit tudott meg Györfi Mihály polgármestertől idén februárban, hogy „akkumulátorgyár biztosan nem érkezik.” A többi már történelem. Hosszú hónapok politikai kavarásai, ellentmondói információi és a széles körű lakossági felháborodás vezetett oda, ahol most tartunk. Cikkünkben elsőként az akkuipar jelentőségét, szükségét és az ehhez fűződő orbáni stratégiát ismertetjük, majd a szolnoki példa által szakértők és civilek közreműködésével arra keressük a választ, hogy miközben Magyarország elviekben a jövő iparágát építi, a lakosság számottevő része attól fél, hogy mérgező árnyék vetül rá – hol tűnt el a bizalom, ha egyáltalán volt, miért nem tudtak közös nyelvet találni a döntéshozók, a gyárak és a társadalom akkumulátor-ügyben?
A szolnoki vasútállomástól nyugatra, az Abonyi út felé vezető felüljáró után néhány percnyi sétával közelíthető meg a megyeszékhely egyik különleges elnevezésű kertvárosias része, Pletykafalu. Bár karnyújtásnyi távolságra található McDonalds’, benzinkút és Tesco, beljebb érve az embernek mégis olyan érzése támad, mintha egy közepes méretű község utcáit járná, ahol mindenki ismer mindenkit.
Ettől a városrésztől kevesebb mint 3 kilométerre szeretné felépíteni elektrolitoldat-keverő üzemét a kínai KunlunChem. Tervekből és ígéretekből egyaránt nincs hiány: a cég úgy számol, több mint 100 millió euró éves bevételt termelnek, nagyjából ötven helyi lakost foglalkoztatnak, építenek a lokális felsőoktatási, szakoktatási képzésből kikerülő munkaerőre, sőt, azt sem zárják ki, hogy egyfajta mecénásként a sportélet fejlesztéséből és a kulturális élet segítéséből is kiveszik a részüket Szolnokon.
A márciusi bejelentés során Szijjártó a világ öt legnagyobb elektrolitgyártója közé sorolta a KunlunChemet. A kormánypárti képviselők és a gyár delegációjának sajtótájékoztatóján inkább a külcsíné és az önfeledt mosolyoké volt a főszerep, a felszín alatt azonban robbanásra váró társadalmi feszültségek rejtőztek.
Átállunk, vagy végünk van?
A fosszilis tüzelőanyagok, tehát a kőolaj, a földgáz, vagy a szén elégetése során jelentős mennyiségű szén-dioxid és más üvegházhatású gáz kerül a légkörbe. Ez a globális felmelegedés legfőbb oka, ami miatt mára meg sem lepődünk a szélsőséges időjáráson, a hőhullámokon és aszályokon. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2023-as jelentése szerint a Föld átlaghőmérséklete mintegy 1,1 °C-kal nőtt az iparosodás előtti szinthez képest és a következő évtizedekben további emelkedés várható, amennyiben nem csökken a kibocsátás. A hagyományos energiahordozók kimerülő készletei, kitermelésük és elégetésük környezetkárosító hatása, illetve a túlzott hulladéktermelés csak néhány a sok további példa közül, amelyekre rövidesen globális választ és megoldást kell nyújtani. Az Európai Bizottság több cselekvési tervet is elfogadott már a fenntarthatóbb terméktervezésről, a hulladékcsökkentésről és a javításhoz való jogról, külön figyelmet fordítva az energiaigényes iparágakra, például az elektronikai és akkumulátorgyártásra, műanyagokra, textiliparra és építőiparra.
Ahhoz, hogy a baljós statisztikai adatokat és környezetünk hosszútávú pusztulását megakadályozzuk, a megújuló energiaforrások elterjedése elengedhetetlen.
A Magyar Akkumulátor Szövetség műhelytanulmánya részletesen foglalkozik a folyamattal. Bár ezen források bekapcsolása, bekapcsolódása ugyan növekvő tendenciát mutat, de a napszakoktól, évszakoktól függő és ezáltal kiszámíthatatlan mennyiségű energiatermelés nincs összhangban a fogyasztói igényekkel. A jelenség annyira ismert, hogy egyes országokban már külön kifejezések is születtek rá, a németben „Dunkelflaute”, míg az angolban „dark lull” címkével emlegetik azt az időszakot, amikor a nap- és szélenergia-termelés egyszerre esik vissza.
A kulcskérdés tehát a hálózati energiatárolás, amely a megújuló energiaforrások kiegyensúlyozott működéséhez elengedhetetlennek számít. Leegyszerűsítve – a megújuló energiaforrások Magyarországon természetüknél fogva ingadozóak, épp ezért kapott jelentősebb reflektorfényt az utóbbi időszakban az energia eredményes és működőképes tárolásának kérdése.
Az Európai Unió közlekedési ágazata az egyik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó, a közúti forgalom adja az EU teljes CO₂-kibocsátásának körülbelül egyötödét. Nincs más lehetőség, mint a klímasemlegességi célok elérésén dolgozni, bár ez esetben is kérdéses, hogy elmélet és gyakorlat között a megadott határidőig milyen közeledés történik. Az uniós szabályozás értelmében 2030-ra az autók kibocsátását 55%-kal, a kisteherautókét 50%-kal kell mérsékelni a 2021-es szinthez képest, majd 2035-től csak teljesen kibocsátásmentes új autók kerülhetnek piacra.
Az EU klímapolitikai döntései az elektromobilitás felé tolták a piacot, ez az iparág azonban ma döntően ázsiai, kínai dominanciájú. Kína hegemón szereplő a nyersanyagláncban, a világ lítiumának 58%-át, alumíniumának 56%-át, mangántermelésének 95%-át dolgozza fel. Emellett Kínának fontos terep Európa a vámok kiterülése és a belföldi túltermelés miatt.
Az energiapolitikai és ipari hatalmi viszonyok átrendeződésének kellős közepén, az orosz földgázfüggőség mellett Európát és kiváltképp Németországot tehát egy új típusú kitettség is elkezdte fenyegetni: a kínai akkumulátorok és elektromos járművek függősége.
Üstökösként berobbanó szektor, amire ráérzett Orbán
Az úgynevezett lítium-ion akkumulátorok megjelenése a ’90-es évek elején alapjaiban formálta át az emberek mindennapjait, hiszen ezek az újratölthető energiatároló egységek különleges felépítésüknek köszönhetően nagyobb kapacitást, kisebb súlyt és hosszú élettartamot kínáltak. Mára szinte minden hordozható elektronikai készülékben, elektromos járműben és egyre inkább az energiatároló rendszerekben is megtalálható.
Működésének alapja a lítium-ionok oda-vissza vándorlása két elektród között. Az akkumulátor egyik oldala az anód, amit leggyakrabban grafitból készítenek, a másik oldala pedig a katód, ami különböző lítiumtartalmú vegyületekből állhat, például lítium-kobalt-oxidból, lítium-vas-foszfátból, esetleg nikkel-mangán-kobalt-oxidból. A két elektródot egy szeparátor választja el, hogy megakadályozza a közvetlen érintkezést, de közben átengedje a lítium-ionok mozgását. A lítium-ionok vándorlását a folyékony vagy gél állapotú vezetőközeg, az elektrolit teszi lehetővé.
És ez hogy történik a gyakorlatban? Amikor az akkumulátort töltjük, a külső áramforrás elektronokat kényszerít az anód felé, miközben a lítium-ionok az elektroliton keresztül a katódból az anódba vándorolnak és beépülnek a grafitrétegek közé. Fordított esetben, amikor pörögnek a híroldalak és a Netflix, tehát az akkumulátor használatban van, az elektronok az anódból a külső áramkörön át a katódba áramlanak, a lítium-ionok pedig az elektroliton keresztül visszatérnek a katódba. Ez a kétirányú mozgás teszi lehetővé, hogy a lítium-ion akkumulátor újratölthető legyen.
Egy kilogramm lítium-ion akkumulátor több mint 250 wattóra energiát is képes eltárolni. Mivel ezek ezek az akkumulátorok egyszerre kínálnak magas energiasűrűséget, jó hatásfokot és hosszú élettartamot, nem meglepő, hogy az utóbbi években az elektromos autók piaca lett az egyik legfontosabb felvevőpiac, amire reagálnia kellett az Uniónak.
Egészen figyelemreméltó azonban, milyen határozottan állt ki Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya az iparág mellett és milyen következetesen támogatta azt. Az elmúlt évtized magyar gazdaságpolitikája sok kanyart megtett már, de az akkumulátoripari beruházási hullám Orbán nagyívű elképzeléseinek zászlóshajója maradt. 2023-ban a hazánkba beáramlott külgazdasági működőtőke meghaladta a 13 milliárd eurót, ami több mint kétszerese volt az előző évi rekordnak, ráadásul a Kínából származó közvetlen befektetések különösen nagymértékűek voltak az elektromos járművekhez és akkumulátorokhoz kötődő projektek révén.
Nem véletlen, az akkumulátorgyárak és a hozzájuk kapcsolódó üzemek tökéletesen illeszkednek az orbáni logikába, azaz nagy volumenű külföldi tőkét hoznak az országba, növelik az exportot és munkahelyeket teremtenek. Legalábbis papíron. „Aki dolgozni akar, az talál is magának munkát és eltarthatja a családját” – hangzott el egy kis ízelítő a miniszterelnök teljesítményalapú ideológiájából tavaly szeptemberben egy parlamenti felszólalása során.
A Fidesz-KDNP kommunikációs stratégiájának szintén kifizetődő az új gyárak munkahelyteremtő ereje. Arról azonban nem szól a fáma, hogy számos esetben a betanított és félképzett munkaerő iránt van nagyobb kereslet, hiszen általánosságban a gyártási procedúra alacsonyabb hozzáadott értékű része kerül Magyarországra, míg a kutatás-fejlesztés, a gyártás technológiai innovációja az anyavállalatok külföldi központjaiban marad.
Hasonlóan fontos a teljes kép megértéséhez Orbán „keleti nyitás”-politikája, ami Magyarország nyugati gazdasági függőségét próbálja kiegyensúlyozni, kritikusai szerint áthelyezni azzal, hogy erősebb kapcsolatokat épít Kínával, Dél-Koreával és egyéb ázsiai országokkal.
Pedig, ha csak a sajtóban feltűnő vérfagyasztó történeteket összegezzük, már túlzás lenne azt mondani, hogy meglepetés a szolnoki üzem kedvezőtlen fogadtatása: Zsuffa Erzsébet, Pusztaszabolcs egykori polgármestere egy 2024-es Válasz Online-interjúban beszélt arról, milyen kemény dél-koreai össztűz alatt volt a település, miután nem engedték, hogy a tőlük tíz kilométerre található iváncsai akkugyár a pusztaszabolcsi vizet használja. Meg is lett az eredménye Zsuffa ellenállásának, tavaly júniusban a lakosság leváltotta a polgármesteri pozícióból.
A kínai CATL, a dél-koreai SK On és Samsung SDI, illetve a KunlunChem megjelenése egyértelmű bizonyítéka, hogy a keleti tőke beáramlásának zöld útja van, miközben az európai központ, Brüsszel ellen tudatosan felépítve, hosszú évek óta háborút folytat a kormányzat. A keleti nyitás jelképez egyfajta Nyugat-ellenes gazdasági modellt is, azaz szimbolikája van annak, hogy technológiai fejlődést érünk el a „nyugati tőke perifériájáról”.
Nem alaptalan a szolnoki lakosság félelme
Fontos hangsúlyozni, Szolnokon nem elektrolitgyár, hanem egy olyan üzem épülne, ahol az elektrolitoldatot különböző komponensekből állítják össze, vagyis keverik ki. Gariscsák Erzsébet vegyészmérnök, közgazdász, fóti önkormányzati képviselő a teafőzéshez hasonlítja a szóban forgó technológiát. Van egy folyadék, amiben fel kell oldani valamilyen szilárd anyagot, és ezekhez adalékanyagokat kell adni részben folyadék, részben szilárd formában.
Az érzékeny és veszélyek anyagok kezelése az, ami a technológiai nehézségeket jelenti, nem pedig maga a gyártás. A késztermék sem kockázatmentes, ami nem bírná ki minőségromlás nélkül a tengerentúli szállítást, ezért szükséges a lokális gyártási munka a KunlunChem számára. De nem ez az egyetlen ok, amiért Európában terjeszkedik az ázsiai tőke:
„A Szolnok és Abony között megépíteni kívánt gyár evidens módon azért érkezik hazánkba, mert a kínai akkugyártók már itt vannak” – fogalmazott a Szol24-nek Éltető Andrea, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének (KRTK VGI) tudományos főmunkatársa. A KunlunChem egy kiszolgáló, azaz beszállítója lesz más üzemeknek, például a CATL-nek és az EVE Energy-nek, de egyébként jelentős különbségek mutatkoznak az ázsiai gyárak Európába érkezése között.
„Spanyolországban, Franciaországban is építenek akkumulátorgyárat, viszont ezek a legtöbb esetben joint venture-ök. Nálunk Magyarországon az a mintázat, hogy itt egyszerűen csak kínai cégekről van szó. Úgy működnek, mint egy sziget a gazdaságon belül, saját munkásokkal és szabályok által az anyavállalat utasítása szerint”.
A joint venture, lefordítva nemzetközi vegyesvállalat során két vagy több, különböző országokból vagy szektorokból származó cég közösen hoz létre egy újat egy adott cél érdekében, ami esetünkben lehet egy akkumulátorgyár vagy egy azt kiszolgáló üzem megépítése és működtetése. A gond nem azzal van, hogy a külföldi fél gyártási know-how-t, technológiát, vagy szaktudást hoz az adott országba, hanem hogy hazánkban a legalapvetőbb szabályozási rendszert kell csak betartani, amelyek ráadásul rugalmasan alakíthatók és értelmezhetők. Azaz – a külföldi partner dominál, a magyar fél pedig csak korlátozott befolyással bír, és úgy tűnik, ez a felállás a kormányzatot sem zavarja.
Hasonló véleményen van Tollas Ágnes, a széles aktivista-hálózattal rendelkező, országosan működő aHang megyei koordinátora. Rengeteg aspektusát sérelmezik a folyamatnak kezdve a lakossági egyeztetés és a nyilvános kommunikáció hiányától a bizalmi problémákon át a jogi keretekig.
„A fő probléma Magyarországon az, hogy a régi törvények nem veszik figyelembe a modern akkugyártás sajátosságait, az új rendeletek pedig úgy vannak megírva, hogy azok a cégeket segítik. Átgondoltabb stratégiára, nagyon szigorú jogszabályozásra, környezetvédelmi felmérésekre és rajtaütésszerű ellenőrzésekre lenne szükség”.
Mindez egybecseng Dr. Láng Győző egyetemi tanár, az MTA doktora és a Magyar Akkumulátor Szövetség Biztonság, Egészség, Környezetvédelem (EHS) Munkacsoport vezetőjének véleményével, aki azt emelte ki, hogy az ilyen esetek megelőzése, elkerülése és a lakossági bizalom növelése érdekében komoly hatóság kellene pallosjoggal és megfelelő laboratóriumi háttérrel, ami most fájóan hiányzik.
„A hatóságok nincsenek képben, mert nincsenek szakembereik és tudásuk hozzá – ez a legnagyobb veszély az engedélyezési folyamatban.” Tapasztalatai alapján jelentős az információhiány, az érintettek elkezdtek titkolózni.
„A kormányhivatalnál fent kéne lennie minden információnak arra vonatkozóan, hogy mit terveznek. Régebben ez megvolt, össze lehetett szedni, én például a németországi CATL-gyárról mindent megtaláltam a német interneten”.
Szerinte a téma kapcsán napjaink Magyarországán a lakosság egy részének körében hisztérikus állapot uralkodik. Arra a kérdésünkre, hogy a lakosság és a közvélemény ma már eleve negatívan viszonyul-e minden akkumulátorgyártással kapcsolatos hírhez, igennel felelt.
„Nem az a megoldás, hogy nem építünk gyárat sehová – persze lehet azt is, de akkor járjunk lovaskocsival. A megoldás az, hogy a legszigorúbb előírásokat betartva, a legfejlettebb technológiai színvonalon érkezzenek gyárak Magyarországra”.
Példaként szóba került egy kínai vállalat, amely a világ egyik legnagyobb elektronikai oldószergyártója. Láng személyesen is járt a cég egyik telephelyén, ahol meggyőződhetett arról, hogy az üzem teljes mértékben megfelel a környezetvédelmi és biztonsági követelményeknek. Mint mondta, ott a szennyvíz monitoring-rendszer közvetlenül a hatóságokhoz van bekötve, vagyis a felügyeleti szervek valós időben látják az adatokat. Ha bármilyen rendellenesség történik, a hatóság azonnal értesül róla és az üzemnek azonnali jelentési kötelezettsége van.
Láng szerint a helyi üzemek vezetői annyira tartanak a hatósági eljárásoktól, hogy valóban mindent megtesznek a szabályok betartása érdekében. Ugyanez a cég szerette volna Magyarországon is megépíteni az egyik üzemét, azonban lakossági ellenállás miatt végül elálltak a beruházástól. Úgy tűnik, hogy az előzetes félelem kulccsszava ma az „akkumulátor”.
Egy, az iparágban jártas, de a neve elhallgatását kérő forrásunk egyenesen úgy fogalmazott, Göd volt az ősbűn.
A Samsung SDI akkugyár-projektje egészen elképesztő engedélyezési hiányosságokkal működött. Nem kötelezték őket környezeti hatásvizsgálat (EIA) elvégzésére, majd éveken át, több szellőzőn keresztül fekete port bocsátott ki az üzem.
A légszennyezés jól nyomon követhető volt a Google Earth különböző időpontokból származó légi felvételein, ahol az is látszik, hogy a port többször megpróbálták eltakarítani vagy letakarni. A Telex információi szerint a szellőző egy olyan épületrész levegőjét engedhette ki, ahol az akkumulátorokhoz szükséges katód gyártása zajlik rákkeltő vegyi anyagok felhasználásával. Ezen kívül barnás-feketés szennyező anyagokat találtak a talajvízben N-Methyl-2-pyrrolidone (NMP) oldószer maradványaival, ebből a magzatkárosító szerből 2023-ban összesen 8,5 tonnányit bocsátottak ki.
Ki mit tud-játék, ahol a környezetünk és az egészségünk a tét
Amikor fél évvel ezelőtt bejelentették a KunlunChem érkezését, alig pár napnak kellett eltelnie, hogy aláírásgyűjtés induljon ellene. Járdány Vanda abonyi önkormányzati képviselő kezdeményezésére néhány pontban foglalták össze, hogy mi a baj az üzem létesítésével. Többek között problémásnak tartják a helyi közösség érdekeinek figyelmen kívül hagyását, az értékes termőföldek elherdálását és a fenntarthatatlan földhasználatot. Nem akarnak külföldi vendégmunkásokat és úgy vélik, Magyarország nem válhat ipari hulladéklerakóvá, valamint súlyos környezetvédelmi aggályokat és egészségügyi kockázatokat vélnek felfedezni.
Megkerestük a képviselőt, aki elmondta, nem szakterülete a téma, de egyvalamiben egészen biztos: abban, hogy „jogosak a félelmek és jogosak a kérdések.” Hozzátette, sokan csak az ő bejegyzéséből értesültek Abonyban a tervekről. „A helyi sajtóban ez idáig semmilyen cikk nem jelent meg az elektrolitgyárral kapcsolatosan, így mondhatom azt, hogy egy kicsit vakon vagyunk. Nem tartom szerencsésnek azt a városi kommunikációt, hogy amiről nem szabad beszélni, az nincs is” – fogalmazott. A KunlunChem hozzáállásáról úgy tartja, „messziről jött ember azt mond, amit akar.”
Bár a küzdelmüket gyakran Dávid és Góliát harcához hasonlítják, Járdány Vanda bízik a pozitív végkifejletben.
„Gödről nagyon jó hírek érkeztek, a Samsung SDI-gyár egy bírósági ítélet nyomán elvesztette környezethasználati engedélyét. Nekünk nem kellenek a veszélyes hulladékot szállító, városunkon keresztülmenetelő kamionok, nem szeretnénk attól tartani, hogy veszélyes port fúj felénk a szél, hogy mérgezhetik a vizeinket. Az értékes fekete termőföld hizlaljon kukoricát, napraforgót és búzát, ne pedig a kínai beruházók és a kormány csókos embereinek a zsebét”.
Mint a hazai és nemzetközi példákat jól ismerő szakértőt, Éltető Andreát továbbá arról kérdeztük, optimális esetben hogyan kéne megérkeznie egy ilyen jellegű gyárnak, hiszen az már a nulladik lépésnél egyértelművé vált Szolnokon, hogy ez minden, csak nem megfelelő.
„Az ideális eset az lenne, hogy amikor egy kormányzat elkezd tárgyalni egy gyárral, akkor eleve a tárgyalódelegációban legyen ott a helyi önkormányzat képviselője. Minden önkormányzat ilyenkor kap egy ígéretet, hogy ez fejlesztést, iparűzési adót, azaz pénzt és munkahelyeket jelent a városnak, és ebből próbálnak meg valamilyen előnyt kovácsolni.
Az önkormányzatok tudatos kivéreztetése és az általános erőforrás-hiányuk viszont hozzájárul ahhoz, hogy sokszor olyan beruházások elfogadására kényszerülnek rá, amelyeket valójában nem is akarnak”.
Éltető szerint nem egyszerű meggyőzni a lakosságot, hiszen a dél-koreai gyárak miatt van egy olyan híre az iparnak, hogy egy ilyen üzem érkezése automatikusan kedvezőtlen hatásokkal jár a környezetre és az egészségre nézve. A cég dolga is nehéz, mert egy eleve negatív hozzáállást kell leküzdeni, de ezen felül lehetett volna kerekedni, ha minden transzparens módon történik.
Az elégedetlenség nem maradt a petíciók szintjén, az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület szervezésében Szolnok főterén 500-700 ember gyűlt össze március 13-án, hogy tiltakozzon az elektrolitoldatot a komponenseiből összeállító, „összekeverő” üzem megépítése ellen. Az egyesület elnöke, Kovács Beáta bírálta mind a korábbi fideszes, mind a jelenlegi, kormánykritikus városvezetést, amiért a lakosságot nem tájékoztatták időben a beruházásról.
Az ominózus tüntetésen szót kapott Györfi Mihály, Szolnok polgármestere, ám beszédének egészen váratlan végkifejlete lett. Ordibálva arról kérdezte a jelen lévő demonstrálókat, hogy „melyik az a kormány, aki átb*szta ezt a népet?”, illetve ellenzéken belüli árulást emlegetett. Bejelentette, hogy rendkívüli közgyűlést kezdeményez, mivel szerinte „minden nagy horderejű döntés előtt ki kell kérnem a szolnokiak véleményét.”
Egyértelműen elhangzott a városvezető részéről, hogy népszavazást akar kezdeményezni az ügyben. A helyi választási bizottság később elutasította a civilek kérdését, majd a Debreceni Törvényszék május végén helybenhagyta a HVB döntését arra hivatkozva, hogy a népszavazási kérdés nem tartozik a helyi közügyek közé. Szintén kudarcba fulladt a polgármester és csapatának próbálkozása.
Györfi Mihály azon a márcusi napon belengette azt is, hogy Szolnok – és az ország sorsa – a következő országgyűlési választáson, jövő áprilisban fog eldőlni, nyitva hagyva a kérdést, hogy egy esetleges kormányváltás jelentősen átszabhatja a KunlunChem ambíciózus terveit.
A teljes, egészen formabontó beszédet itt lehet megtekinteni:
A bekiabálásoktól, személyeskedéstől és vitáktól hangos rendkívüli közgyűlést végül március 21-ére hívták össze a megyeszékhelyen.
A parázs hangulat érthető volt, hiszen a közvélekedés egyre inkább abba az irányba fordult, hogy a terelésben minden politikai oldal nyakig benne van.
Györfi Mihály azt állította, nem volt tudomása a beruházásról, míg a Fidesz képviselői ezzel ellentétes információkat hoztak nyilvánosságra. Az online közösségi felületeken meg is osztották a tavaly novemberben tartott zárt ülés részleteit, amiből az derült ki, az egész közgyűlésből mindössze egy tartózkodó és két nem szavazattal, 12 igen mellett döntöttek a NIPÜF Szolnok Ipari Park Kft. területén megvalósuló fejlesztésről. A polgármester és a jelen lévő összes fideszes képviselő nevét adta az elvi hozzájáruláshoz.
“Megtiltották, bármit is mondjunk, mondjak a szolnokiaknak, mondván, majd a kormány kikéri a véleményüket. Átvertek engem és a szolnokiakat is. Nem vagyunk poloskák, szolnoki emberek vagyunk” – fogalmazott Györfi, aki mindezek mellett csalódott Magyarország kormányában és arra kérte a fideszes képviselőket azon a bizonyos márciusi ülésen, hogy aznap elsősorban szolnokiak legyenek.
A közgyűlésen Szalay Ferenccel, az előző polgármesterrel és jelenlegi kormánybiztossal, valamint Kállai Mária térségi országgyűlési képviselővel ellentétben részt vett Joó István kormánybiztos, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója. Szerinte Györfi végig tudott a beruházásról és támogatta azt. „Politikai produkcióval próbálja palástolni a polgármester, hogy ezt a beruházást több ízben támogatta. Szándékosan félrevezetett egy befektetőt, akit korábban támogatásáról biztosított. A politikai színjáték fontosabb volt a számára, mint Szolnok fejlődése” – hangzott el a kormánybiztostól.
Joó hangsúlyozta, a gyár nem akkumulátorokat fog előállítani és nem jelent környezeti kockázatot. A népszavazás kérdéseben egyébként a Fidesz–KDNP frakciója támogatóan nyilatkozott, végül egyhangú szavazattal a képviselő-testület elfogadta a voksolás kezdeményezéséről és az ahhoz szükséges anyagi feltételek megteremtéséről szóló előterjesztést, amiből végül nem lett semmi.
A kormánypárti képviselők emellett kifejezték támogatásukat a projekt iránt, míg az ellenzéki Szolnokért-frakció tagjai, valamint a szövetségből azóta kivált Agórás dr. Sámson László, aki az egyesület elnökének férje – bár szintén tájékozódtak a tervekről – megfogalmazták a beruházással szembeni ellenvéleményüket.
Több, egymástól független szakértővel és a témában jártas megszólalókkal beszélve természetesen igazságot nem tudunk tenni a Ki mit tud? szolnoki műsorának aktuális évadában, de annyi biztos, hogy egy ekkora gyár érkezésének általános folyamata nem egyik napról a másikra, ad hoc jelleggel történik.
Az még megeshet, hogy a függönyök mögött egy beruházó felméri a kijelölt település adottságait, előkészíti a projekttervet és a pénzügyi kalkulációt, de ezek után kihagyhatatlan lépésnek bizonyul felvenni a kapcsolatot az állami szervekkel, jelen esetben a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel. Innentől kezdve minimum az informális csatornák által nehéz lehet azt elképzelni, hogy egy tavaly októberig kormánypárti polgármester által vezetett megyeszékhelyen a szélesebb városvezetés (amibe egyébként alpolgármesterként a jelenlegi polgármester is beletartozott) még csak nem is hallott volna a tervekről.
A rendkívüli ülésen megtárgyalt egyik napirend tájékoztatójában egyébként szerepeltek a gyár létesítésére vonatkozó megbeszélések időpontjai, eszerint már majdnem két éve szó volt a beruházásról, sőt, az Opten adataiból kiderül, a KunlunChem Hungary Kft.-t már 2023 augusztusában bejegyezték Budapesten, a Honvéd utca 8. szám alatt.
Az igazgató, Gao Fan a Szoljonnak adott interjújában kényszerült válaszolni az üzem körüli vitákra és a lakossági aggodalmakra. Annyit mondott el, amennyi a vállalat honlapján is olvasható – azaz a legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások betartásával kívánják felépíteni és működtetni az üzemet, ezzel hosszabb távon jelentős gazdasági előnyöket hozva Szolnok városának.
Gao Fan szerint céljuk, hogy a vállalat „jó szomszédként” illeszkedjen be a megyeszékhely életébe és bizonyítsa, hogy nincs ok az aggodalomra. Bár ígéretek és célkitűzések szempontjából a KunlunChem maradéktalan teljesítményt nyújt, a széles körű társadalmi egyeztetés hiányát orvosolni próbáló kísérletük kudarcba fulladt.
Nincsenek megnyugtató válaszok a civilek kérdéseire
A testületi ülés előtt egy nappal személyes megbeszélésre invitálták az általuk kiválasztott civil szervezeteket. Az üzem egyik leghangosabb kritikusa, a STOP elektrolit gyár – Szolnok élni akar csoport nyilvános bejegyzésben jelezte, hogy számukra elfogadhatatlan a gyár hozzáállása, akik két nappal a tervezett találkozó előtt küldtek levelet.
„Egy valódi társadalmi egyeztetés egy ilyen horderejű ügyben hónapokig, sőt akár évekig is eltart, megfelelő felkészülési időt hagyva a helyi közösség tagjainak, hogy legalább a megalapozott kérdéseiket meg tudják fogalmazni, különösen egy ilyen vegyipari-műszaki beruházás esetében, amelynek megítélése összetett és speciális szakértelmet igényel” – írták, arra kérve a többi szolnoki civil szervezetet, hogy se a nevüket, se az arcukat ne adják „a társadalmi egyeztetés kicsúfolásához”.
Az aHang eközben egy másik petíciót is indított a gyár érkezése ellen, amit október közepéig több mint hétezren írtak alá, illetve levélküldő kampányba kezdtek – ennek során a vállalat vezetését közvetlenül szólíthatták meg a lakosok, nem túl sok eredménnyel.
Mint kiderült, szerves és valódi összefogás alakult ki országos szinten a témával foglalkozó civilek között, kapcsolatban vannak az Akárteis (Akkumulátor-károsult Települések Igazáért Szövetség) ernyőszervezettel, a Göd-ÉRT Egyesülettel, a Mikepércsi Anyák a Környezetért csapatával, nyíregyházi, maglódi, ácsi civilekkel, szakmai kérdésekben pedig a Greenpeace segít. „Egy erős összefogás és szolidaritás van közöttünk. Közösen szeretnénk azt, hogy a szabályozás kielégítő legyen” – fogalmazott Tollas Ágnes.
A leginkább érintett szolnoki városrész, Pletykfalu Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselőjét, Menkó Gyulát telefonon értük el. Az ő álláspontja egyszerre személyes és szakmai, hiszen a környéken nőtt fel és már azt sem nézte jó szemmel, amikor a közeli terület egy része ki lett jelölve ipari parknak, de hozzátette, véleményalkotás előtt szerette volna megismerni a technológiai hátteret.
„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy megnyugvással fogadtam a dolgot, minden újdonságtól fél kicsit az ember. Bennem is voltak kérdőjelek, amikor felvetődött a terv”.
A gyár néhány kilométeres, már lakott környezetét több alkalommal felkerestük.
Az abonyi oldalon, a Szolnoki út kertvárosi részén feltűnő volt a lakosság ismerethiánya, a legtöbben még azt sem tudták, hogy egyáltalán épül valami a közelükben.
Ezzel szemben a szolnoki oldalon az emberek ugyan hallottak a beruházásról, ám a részletekről szinte semmilyen információval nem rendelkeztek. Menkó Gyula szerint mindenki választ vár a feltett kérdésekre. Azt ígérte, lesz lakossági fórum, de ehhez még nincs meg a szakmai tudás és háttér, amivel azt le lehet vezényelni.
Út Kínába
A márciusi rendkívüli közgyűlésen elhangzott a KunlunChem képviseletétől, hogy egy tanulmányút keretében vendégül látnának egy szolnoki delegációt a cég Szecsuán tartománybeli, jipini telephelyén. Ez volt az egyik egyik utolsó, a közvélemény megváltoztatására tett kísérlete a vállalatnak.
A csapat újságírókból, civilekből és szakértőkből állt, politikus viszont nem vett részt rajta. Györfi Mihály „polgármesterként és magánemberként sem kívánt élni” a lehetőséggel, valamint azt is hozzátette, hogy szerinte eltévesztették a meghívást a szervezők, mert azt inkább Szalay Ferencnek kellett volna küldeni, „hiszen vele tárgyalnak már évek óta, Szalay az ő emberük.”
Az eredeti terv úgy nézett ki, hogy a tizenöt fős küldöttség első kézből látja az anyaországban működő üzemet, a felgyorsult ütemben zajló zöld átmenetet, és a pozitív tapasztalataik hatással lesznek a szolnoki szélesebb nyilvánosságra. Nem teljesen így lett.
A Szol24, a Szolnok TV, a Szoljon.hu szerkesztői mellett László Zsuzsanna, a szolnoki Zöld Misszió Egyesületet képviselve, a már említett Gariscsák Erzsébet üzemmérnök a STOP elektrolitgyár – Szolnok élni akar nevű szerveződés megbízásából, és az Agóra által Parrag Zsolt gépészmérnök, akkumulátoripari tanácsadó és Veres Márton indult el Kínába májusban.
Parrag és Veres az út után részletes posztban írták meg tapasztalataikat. A KunlunChem egy jóval kisebb méretű és befolyású szereplő, mint a hazánkban már működő nagy ázsiai ipari óriások, sem tőkeerejében, sem politikai érdekérvényesítő képességében nem versenyezhet velük. Ebből kifolyólag, mivel a magyarországi üzem kiemelt jelentőségű a cég nyugat-európai terjeszkedése szempontjából, szerintük a vállalat számára különösen fontos, hogy minden hatósági és környezetvédelmi előírásnak maradéktalanul megfeleljenek. Egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy hibát vétsenek vagy rossz hírbe keveredjenek.
Beszámolójukban azt írták, a látogatás során a cég komoly szándékot mutatott a szabályok betartására és arra, hogy bizalmat építsen a magyar hatóságok és a helyi közösség felé.
A hiányérzet nem a fogadtatás miatt alakult ki, szakmaibb okai voltak az út vegyes megítélésének. Gariscsák Erzsébet egy videósorozatban beszélt arról, sajnálja, hogy a meghívott szervezetek közül kevesen használták fel a lehetőséget, hogy szakembereket delegáljanak.
Kritikát fogalmazott meg, amiért az egész út során egyetlen nap állt rendelkezésre, hogy intenzíven foglalkozzanak a kérdéses pontokkal és megejtsék a gyárlátogatást, amire ráadásul egy hétvégi, szombati napon került sor. Ebből kifolyólag közel sem látták a gyártás minden részletét, az előállítás meghatározó lépcsőfokait. Megkeresésünkre Veres Márton elmondta, bizonyos termelési folyamatokat üzleti titokra hivatkozva nem mutattak meg a delegációnak.
Különálló épületekben történnek a technológiai lépések, azaz a hűtött alapanyagraktár, a keverő és az előzetesen lefejtett készáru tárolása, valamint a készáru-raktár. „Ezt a három épületet tudtuk megnézni, leginkább kívülről, mert a technológiához nem sikerült közel jutni” – fogalmazott Gariscsák. A bejárattól számított nagyjából egy méterig tudtak bemenni. Mivel a gyártás csak egy apró szeletét látták, rengeteg kérdés csak a hazai tervek elkészülése után kerül megválaszolásra.
Ezután egy tárgyalóterembe mentek, ahol kérdéseket lehetett feltenI. Gariscsák a zárt rendszerben való por- és folyadékadagolásról, a hulladék- és csomagolóanyag kezeléséről, munkavédelemről és a monitoring-rendszerről kérdezett.
A por adagolásának módjáról nem sikerült pontos információt szerezni, így nem derült ki, mennyire zárt rendszerben történik ez a folyamat. A folyadékadagolás tekintetében utólagos tájékoztatásból azt megtudták, hogy Magyarországon ettől eltérő, más műszaki megoldást fognak alkalmazni, mint amit Kínában láttak.
A hulladék- és csomagolóanyag-kezelés kapcsán azt a választ kapták, hogy rendelkezésre állnak azok a hazai hulladékkezelő és hulladékégető cégek, amelyek képesek lesznek az ilyen anyagokat átvenni és megfelelő módon megsemmisíteni. Selejt gyakorlatilag nem keletkezik, mivel az esetlegesen nem megfelelő első körös készterméket korrigálni és javítani tudják.
A tűzvédelem, munkavédelem és monitoring kérdésében elsősorban a magyar tervező hölgy adott tájékoztatást. Kiemelte, hogy minden berendezést a munkavédelmi szempontok figyelembevételével kívánnak üzembe helyezni. Azokat a megoldásokat, amelyeket Kínában nem tartanak megfelelőnek, hazánkban más módon, biztonságosabb technikai megoldással fogják megvalósítani.
Szakértőként Gariscsák Erzsébet megjegyezte, bármelyik európai gyárban megállná a helyét, amilyen magas szintű műszerezettséggel felszerelt, mélységellenőrzési laboratóriumot működtet a cég.
A kínai út során lehetőségünk volt interjút készíteni Gao Fan igazgatóval, aki kameráink előtt elmondta, elsőként Miskolcot találták alkalmas helyszínnek, végül mégis Szolnok mellett döntöttek. A megyeszékhelyet erős szereplőnek tartja a vegyiparban, és a stratégiai partnereik is megerősítették, hogy jó választás a város:
„A leendő üzem közvetlen közelében két tűzoltóállomás is található, ami további biztonságot nyújt vészhelyzet esetén. Mindezek a szempontok fontos szerepet játszottak a telephely kiválasztásában, hiszen a lakosság védelme kiemelten fontos számunkra. A másik fontos tényező az alapanyagok veszélyessége. Minden beérkező anyagot, a gyártás során használt anyagokat, valamint a készterméket is az Európa Uniós előírásoknak megfelelően, a veszélyességi szintük szerint osztályozva szigorúan szabályozott körülmények között tároljuk” – ígérték.
A bizalom ára
Szakértőink, civilek és az általunk megkérdezett háttéremberek mind ugyanazokra az okokra vezették vissza a szolnoki gyár hányatott helyzetét. A KunlunChem esete, bármi is lesz a vége, tökéletes tükre annak a folyamatnak, ahogyan az akkumulátoripari szereplők, a hatalom és a társadalom ma Magyarországon elbeszélnek egymás mellett.
A hazai akkumulátoripar egy mára súlyossá vált, ugyanakkor elkerülhetőnek induló bizalmi válságként összegezhető. Miközben a kormány némileg megalománnak is nevezhető törekvéseivel vonzza a befektetőket, a lakosság ebből csak átláthatatlanságot, bizonytalanságot, zajt és környezetvédelmi problémákat lát.
Ami még nagyobb baj, hogy a két valóság között már nem létezik átjárás: nincs az a szakmai anyag, vagy objektív beszámoló, ami ilyen hosszú időszak titkolózása és terelése után megnyugtató képet festene egy érkező akkumulátoripari szereplőről.
Még akkor sem, ha az történetesen minden szabályt betart.
Aki kérdez, az gyanús, aki kételkedik, az fejlődésellenes – ilyen narratívák mentén nem lehet elásni a csatabárdot. A KunlunChem-ügyben a politika cserbenhagyta a lakosokat, kormánypárti és ellenzéki szereplők a renoméjukat mentve mutogattak egymásra a helyzet őszinte tisztázása helyett.
A bizonytalanság ráadásul termékeny táptalajt teremtett az egyre hisztérikusabb közbeszédnek. A közösségi médiában se szeri, se száma a torzított félinformációknak, dezinformációknak. A lakosság véleményét és általános tudáshiányát tapasztalva a felkorbácsolt félelemnek hatalmas szerepe volt abban, hogy egy látható tömeg az utcára vonult. Anélkül, hogy pontosan tudták volna, mi épül, milyen technológiával és milyen valós környezeti kockázatokkal. Más kérdés, hogy az információ visszatartásáért nem őket terheli felelősség.
Ha nagyobb az átláthatóság, ha az adatok hiteles keretek között és időben érkeznek, ha a politika nem próbál úgy tenni, mintha vak és süket lenne, ha valódi konzultáció történik, talán minden másképp alakult volna, de még akkor sem biztos, hogy az eddigi riasztó példákat ismerve erőteljes társadalmi támogatottság mellett épülne fel a KunlunChem gyára.
Így viszont biztos, hogy anélkül fog.
A cikk a Transparency International Magyarország oknyomozó újságírói mentorprogramjának keretében készült.
Képek: Vajó Levente, Bethlen Tamás
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
