Kállai Mária is egy újabb hatalmas, 2,5 milliárd forintos ígérettel jelentkezett

Megosztás

Onnan is lehet tudni, hogy közelednek a választások, hogy az elmúlt években magára hagyott lakosság számára hirtelen leígérik a csillagokat is. Most a Fidesz és Kállai Mária ígért meg egy óriási, 2,5 milliárdos fejlesztést Szolnoknak és térségének.

Kállai Mária is kampányüzemmódba kapcsolt, érkeznek is az ígéretek. Alig néhány hete annak, hogy egy Szolnokot és Győrt összekötő, Budapestet azonban elkerülő vasúti beruházás előkészítését jelentette be kedden Szolnokon a térség országgyűlési képviselője, Kállai Mária és Szalay Ferenc, a Szolnok és térsége fejlesztéséért felelős miniszteri biztos. Ez egy sokmilliárdos ígéret, igaz, egyelőre erősen feltételes módban.

A fideszes képviselőhölgy most egy újabb, ezúttal 2,5 milliárdos ígérettel jelentkezett, ezt kedden délután olvashattuk először a közösségi médiában. Megtudhattuk Kállai posztjából, hogy megyénk kilenc járásában összesen közel 2,5 milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezett a Versenyképes Járások Programból. A jelentősebb iparűzési adót fizető települések által befizetett szolidaritási hozzájárulást térségi, több települést érintő fejlesztésekre lehet költeni, ami a fejlesztési politikának is új irányt szab. “Hiszen itt nem egy-egy város, vagy község érdekeit nézik az érintettek, ami a térségi fejlesztések szempontjából hatásosabb és eredményesebb lehet!” – fogalmaz Kállai Mária.

A fideszes képviselőnő szerint minden járásba érkezik 250 millió forint fejlesztési forrás, a Szolnoki járásba, mely az ő választókerületét is magában foglalja, mivel a megyeszékhely is itt található, ennek duplája, közel félmilliárd forint jut az ígéretek szerint.

Kállai még köszönetet mondott egy államtitkárnak, hogy személyesen adta át a településeken átívelő projektek támogatói döntéséről szóló okleveleket a polgármestereknek (egyelőre még csak az okleveleket), valamint Szalay Ferencnek, Szolnok tavaly leváltott polgármesterének is a segítségért. “Fontos látnunk, hogy a magyar kormányzat közösen gondolkodik az önkormányzatokkal, s még ebben a nehezebbnek mondható időszakban is megtaláljuk közösen a további fejlesztési lehetőségeket” – írta Kállai. A hozzászólók nagyon szeretnék már a megvalósulást is látni, mivel ígéretekkel két évtizede tele a padlás. Akadt, aki azt is megemlítette, hogy még mindig nem túl jó a “biznisz”, Szolnoktól elvont a kormány 4 milliárdot, most a megyének visszaoszt (az ígéretek szerint) 2,5 milliárdot. De lássuk a medvét.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek