Ismét rendőrkézre került egy jászladányi nő, aki új pszichoaktív anyagok értékesítésével foglalkozott – derül ki a hatóságok jelentéséből. A DELTA Program keretében folytatott nyomozás során a jászsági nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 52 éves asszonyt.
A nyomozás megállapította, hogy a nő 2024 áprilisa óta folyamatosan értékesített új pszichoaktív anyagokat a helyi fogyasztóknak, kezdetben 500 forintos adagonkénti áron. Bár tavaly augusztusban már egyszer elfogták és kihallgatták kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt, az asszony a hatósági eljárás ellenére sem hagyott fel illegális tevékenységével.
A korábbi lebukás nemhogy visszatartotta volna a bűnözéstől, hanem még árat is emelt: az eddigi információk szerint a korábbi 500 forintos ár helyett már 1000 forintért értékesítette pakkonként a kábító hatású szereket.
A napokban a bűnügyi nyomozók rajtaütésszerű akciót hajtottak végre a nő lakcímén, ahol előállították, majd a rendőrkapitányságra szállították. A vagyonvisszaszerzési eljárás keretében a hatóságok lefoglaltak készpénzt, mobiltelefont, valamint az értékesítéshez kapcsolódó dokumentumokat is.
Az dílerasszonyt őrizetbe vették, és a rendőrség kezdeményezte letartóztatását is. Az ügy további részleteiről várhatóan később tájékoztatja a nyilvánosságot a rendőrség.
Forrás: Police.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!