Megdöbbentő: egy berekfürdői házban találták meg egy 10 éves fiú holttestét

Megosztás

Megdöbbentő esetről számolt be a rendőrség, egy telefonos bejelentést követően találták meg egy 10 éves fiú holttestét egy Berekfürdő külterületén lévő lakásban.

A helyiek már a rendőrség hivatalos bejelentése előtt tudták, hogy szörnyű dolog történhetett a településen. A közösségi médiában több olyan kép is keringett, amelyen látszott, hogy intenzív helyszínelés zajlik a településen.

Később a rendőrség hivatalos bejelentése vetett véget a közösségi médiában addigra már javában zajló találgatásnak. A hivatalos információk azonban, a legrosszabb elképzeléseket is felülmúlták.

A hatóság tájékoztatása szerint a Berekfürdő külterületén lévő lakásban holtan találtak egy 10 éves gyermeket, akinek német édesanyja pedig öngyilkosságot kísérelt meg, ezért a mentők kórházba szállították.

A berekfürdői haláleset körülményeinek tisztázása érdekében a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai helyszínen jelenleg is eljárási cselekményeket végeznek, ezért a rendőrség bővebb tájékoztatást nem tud adni az ügyben.

A Szoljon.hu beszámolója szerint a helyiek döbbenten állnak a történtek előtt és a legtöbben gyilkosságot emlegetve elítélik az anya tettét – hivatalosan azonban még nem hozták nyilvánosságra, ki vagy mi okozhatta a kisgyermek halálát.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Fotó: Daróczi Erzsébet – Szoljon.hu

Kapcsolódó cikkek