Hosszú időn keresztül kuporgatta össze kicsi kis vagyonát az idős úr, egy törökszentmiklósi férfi azonban bejutott az ingatlanon belülre, ahol meglátta a pénzszerzés lehetőségét. Ezután pedig nem okozott neki gondot, hogy ehhez bűncselekményt kell elkövetnie. A pénzt ugyan elvitte, de elkapták.
A Karcag Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat egy 52 éves törökszentmiklósi férfival szemben.
Az ügyészségvádirata szerint a férfi 2023. február 5-én délelőtt megjelent a 89 éves sértett kenderesi ingatlanánál, ahol az udvaron tartózkodó idős urat megszólította. A vádlott közölte, hogy a nála lévő 2 db láncfűrészt és egy késkészletet a sértettnél hagyná, mert Svájcba szeretne utazni és azokat nem viszi magával. A férfi ezt követően a nyitott kapun bement a sértett udvarára és meg akarta győzni, az idős urat, hogy a két láncfűrészt és a késkészletet 180.000.- forintért vásárolja meg tőle. A sértett közölte, hogy nincs annyi pénze, majd végül megegyeztek abban, hogy az idős férfi 13.000.- forintot ad az ingóságokért azzal, hogy a vádlott visszaérkezéséig és a pénz visszaadásáig megőrzi azokat.
Mivel a férfi kevesellte az ingóságokért kapott összeget további 10.000.- forintot kért az idős úrtól, ezért a sértett az udvaron lévő műhelyébe ment további készpénzért. A műhelyben az idős úr magához vett egy fém dobozt, amelyben 900.000.- forint összegű megtakarítását tartotta. A vádlott ezalatt a sértett után ment a műhelybe, így amikor az idős férfi a doboz fedelét levette, a vádlott észlelte, hogy abban nagy összegű készpénz van. A sértett idős kora és ízületi betegsége miatt nem fogta elég erősen a dobozt, így azt a férfi gyorsan kikapta áldozata kezéből, a dobozból kivette a 900.000.- forint készpénzt, majd – kihasználva, hogy az idős sértett nem képes utolérni és visszatartani – azzal a helyszínről elszaladt.
A vádlott – miután értesült róla, hogy körözik – 2023. február 9. napján önként megjelent a Karcagi Rendőrkapitányságon az elvitt készpénzzel, így az a sértetthez visszakerült. Az ügyészség vádiratában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta a büntetlen előéletű férfival szemben, az ügyben a Karcagi Járásbíróság fog döntést hozni – közölte a Szolnok Járási Ügyészség.
![](https://cdn.borsod24.hu/jnsz24/uploads/2025/02/doboz-logoval.png)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!