A következő héten tovább folytatódik a változékony, tavaszias időjárás. A hét elején a délnyugati országrészben akár 20 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet, azonban a hét második felében enyhe lehűlés várható. A szél többnyire élénk lesz és minden nap számítani lehet kisebb-nagyobb esőre – derült ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
A hétfői napon többnyire napos időre lehet számítani, bár az Északi-középhegység térségében tartósan megmaradhat a köd és a rétegfelhőzet. Csapadék nem valószínű, de a déli és délnyugati szél több helyen élénk, a Dunántúlon pedig erős, néhol viharos lökésekkel kísért lehet. A napi maximumhőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de az Északi-középhegység néhány részén 10 fok alatt maradhat.
Kedden vastagabb felhőzet érkezik nyugat felől, bár az ország nagy részén időnként kisüthet a nap. A felhők azonban egyre több helyen okoznak esőt vagy záport. A déli-délnyugati szél többnyire élénk, néhol erős lesz, míg az Északi-középhegységben gyenge vagy mérsékelt légmozgás valószínű. Hajnalban 4-10 fok között alakul a hőmérséklet, de északkeleten hidegebb is lehet. Napközben a legtöbb helyen 10-18 fok közötti hőmérséklet várható, ám délnyugaton akár 20 fokot is elérheti, miközben északkeleten hűvösebb maradhat az idő.
Szerdán a csapadékhajlam átmenetileg csökken, és nagyobb területeken felszakadozik a felhőzet. A nap második felében azonban délnyugat felől ismét egyre többfelé záródik a felhőtakaró, ami újabb esőt vagy záport hozhat. A szél országszerte mérséklődik. Hajnalban 2-7 fok várható, de a szélvédettebb helyeken fagypont körüli értékek is előfordulhatnak. Délután a hőmérséklet 8-16 fok között alakul.
Csütörtökön inkább borult idő várható, és több helyen alakulhat ki eső vagy zápor. A légmozgás jellemzően gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalban 2-7 fok lesz, ám az északi fagyzugokban akár 0 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet. Napközben a maximumhőmérséklet 7-14 fok között alakul.
Pénteken csökken a csapadékhajlam és helyenként felszakadozhat a felhőzet. Az eső vagy zápor kisebb valószínűséggel fordulhat elő. A nyugati és északnyugati szél időnként megélénkülhet. Hajnalban 0 és 7 fok közötti minimumokra, míg napközben 7-14 fok közötti maximumokra lehet számítani.
Szombaton ismét erős felhősödés várható és szórványosan előfordulhat záporos csapadék. Az északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol megerősödhet. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul, míg napközben 5-10 fokot mérhetünk.
A hét utolsó napján gyakori felhőátvonulásokra kell készülni, helyenként vegyes halmazállapotú záporokkal. Az északi és északnyugati szél több helyen élénk vagy erős lesz. Hajnalban mínusz 4 és plusz 3 fok közötti értékek valószínűek, míg a napi csúcsértékek 3-9 fok között alakulnak.
Kép: Hír TV
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!