Többszörösen büntetett előéletű férfi fosztott ki egy védekezni képtelen jászkíséri lakost

Megosztás

Az ágyban fekvő beteg áldozat nem tudott mit tenni az ellen, hogy egy 23 éves helyi férfi kifossza, de mivel szinte semmi vagyona nem volt, a támadónak be kellett érnie 13 ezer forinttal.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 23 éves férfi 2022. február 1-én délelőtt, Jászkiséren, a rossz kerítésen át bement egy tőle néhány utcával arrébb lakó férfi udvarára, majd egy ott talált ajtólapot támasztott a ház falához, s azon felkapaszkodva bemászott a kamrába – írja a Videk.ma. A kamrának a hálószobával szomszédos ajtaja előtt egy szekrény állt, azt a gyanúsított félretolta, így bejutott a szobába.

A betegség miatt hosszabb ideje ágyban fekvő sértett – vélhetően az elkövető keltette zaj miatt – megpróbált felkelni, de elesett és nem bírt felállni.

A gyanúsított a szoba padlóján fekvő sértettet visszasegítette ugyan az ágyába, de nem tett le eredeti szándékáról, pénzt követelt a védekezni képtelen betegtől.

A sértett azt mondta, nincs pénze. Támadója azonban nem tántorított, átkutatta a szobát, s az ablakpárkányon talált 13.000 forinttal és egy doboz cigarettával, ahogy jött, úgy távozott a házból.

Az ügyészség a többszörösen büntetett férfi letartóztatást azért indítványozta, mert fennáll a veszélye annak, hogy a kiszabható büntetés (5 évig terjedő szabadságvesztés) súlyától tartva elrejtőzne a bűnüldöző hatóságok elől, s tartani kell attól is, hogy a tanúk befolyásolásával megnehezítené a bizonyítást, illetőleg – különös figyelemmel arra, hogy más ügyben elrendelt bűnügyi felügyelet alatt követte el e cselekményét – újabb hasonló bűncselekményt követne el.

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírója alaposnak ítélte az ügyészség indítványát, letartóztatta a férfit.

A gyanúsított és védője fellebbezése folytán a Szolnoki Törvényszék, mint másodfokú bíróság dönt véglegesen a letartóztatás indokoltságáról  -tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

Kapcsolódó cikkek