A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ tájékoztatása alapján a WHO idei ajánlásának megfelelően már Szolnokon is elérhető a Spikevax JN.1 COVID-19 elleni vakcina.
Magyarországon hónapokig óta nem állt rendelkezésre Covid-vakcina, mivel az utolsó, egy évvel ezelőtt beszerzett adagok szavatossága augusztus végén lejárt – írta meg a Telex.
Az NNGYK sokáig nem adott tájékoztatást arról, hogy mikorra várható új szállítmány, vagy milyen típusú oltóanyag érkezhet, csupán annyit közöltek, hogy a beszerzési folyamat zajlik. Október közepén azonban nyilvánosságra került a közbeszerzési adatbázisban az új vakcinák vásárlására vonatkozó pályázat, amelyből egyértelműen kiderült, hány adag oltóanyag beszerzése várható, körülbelül mikorra érkezhetnek meg, sőt – bár ez valószínűleg nem volt az NNGYK szándéka – az is kikövetkeztethető volt, melyik gyártótól tervezik megvásárolni.
Ez a Moderna, ami most a megyeszékhelyre is megérkezett.
A védőoltás különösen azok számára javasolt, akiknél nagyobb a kockázata a fertőzés súlyos lefolyásának, például a 60 év felettiek, krónikus betegek, valamint a bentlakásos szociális intézményekben élők esetében.
Az egyadagos kiszerelésű vakcina 12 éves kortól mind gyermekek, mind felnőttek számára elérhető. Az oltás beadását a háziorvosok, illetve a bentlakásos intézmények orvosai végzik. Az oltóanyag a vármegyei kormányhivatalokon keresztül igényelhető.
Kép: Getty Images
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!