Jászsági tanyán fogták el a veszélyes, körözött bűnözőt – videó

Megosztás

Fegyveres rablás miatt külföldön körözték a férfit, majd nemzetközi együttműködésnek köszönhetően sikerült lecsapni rá Jászberény közelében, egy tanyán.

A Jászberény melletti tanyavilágban fogott el egy bosnyák–szerb bűnözőt a Terrorelhárítási Központ – írta meg a Police.hu.

A 43 éves férfit fegyveres rablás miatt körözték Szlovéniában, de az ottani hatóságok úgy sejtették, hogy Magyarországon bujkál, ezért megkeresték magyar kollégáikat. A nemzetközi információcsere során azt is megállapították, hogy a férfi korábban Bosznia-Hercegovinában emberölést kísérelt meg, valamint további rablásokat is elkövetett.

A Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségét azért kérték az elfogásához, mert a férfi korábbi cselekményeit lőfegyverrel követte el. A rendőrök az elfogása után előállították, majd őrizetbe vették. A kiadatásáról később döntenek.

Tanyán fogták el a szerb-bosnyák rablót

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya derítette fel annak a 43 éves férfinak a tartózkodási helyét, akit Szlovéniában fegyveres rablás miatt köröztek.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz. 

Kapcsolódó cikkek