Sürgősen vérre van szüksége egy szolnoki rendőrnőnek

Megosztás

Augusztus 14-én a Rendőrségi Igazgatási Központban 145 rendőr, rendvédelmi alkalmazott és munkavállaló vett részt irányított véradáson egy szolnoki rendőrnő kollégájuk, Bene Kis Gabriella megsegítésére, aki jelenleg a fővárosban, a Honvédkórház intenzív osztályán fekszik. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség arra kér mindenkit, aki tud, segítsen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság évek óta együttműködik a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal, így idén már negyedik alkalommal rendeztek véradónapot a fővárosi Rendőrségi Igazgatási Központban. Ezúttal 145 egységnyi vért gyűjtöttek, amely többek között egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei, a balesetet szenvedett járőrvezető műtétjéhez is hozzájárulhatott.

Bene Kis Gabrielláért egy emberként mozdultak meg kollégái, hiszen egy pillanatnyi kellemetlen érzés életet ment! Ettől függetlenül azonban továbbra is szüksége van a segítségre, civilek jelentkezését szintúgy várják. Ha irányítottan neki szeretnénk vért adni, ezt bármely véradó állomáson meg lehet tenni az alábbi adatokkal: TAJ-száma 112 542 375, születési éve: 1997. 05. 29.

A megyeszékhelyen a Tószegi úton kedden és szerdán 8-15 óra között, valamint augusztus 26-án az Agóra központban déltől öt óráig várják a véradókat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hangsúlyozza, hogy „Véradóbarát munkahelyként” továbbra is elkötelezetten támogatja a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat tevékenységét.

Kép: MOK

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek