Szolnok: a burgerező korrektsége a létező legjobb reklám számukra is

Megosztás

Elszámolták a fogyasztást és véletlenül a vendégekkel több ezer forinttal többet fizettettek ki, amit ők még távozáskor sem vettek észre. A szolnoki vendéglátóipari egység képviselői azonban később kapcsoltak és vissza akarják fizetni a különbözetet. Kalapemelés, bár egyelőre keresik a jó étvágyú fogyasztókat.

A Beer and Burgers is csak később vette észre a hibát, amit az online rendszer rakoncátlankodása hozott elő, de nem szeretnék zsebre tenni a kis pluszpénzt. Így most a közösségi médián keresztül próbálják megtalálni a társaságot, akik véletlenül közel négyezer forinttal többet fizettek, mint kellett volna.

Tény, hogy ennek nyilvánosságra kerülése leginkább kiváló reklám a hely számára, de ugyanakkor bizonyíték is arra, hogy nem halt még ki teljesen a betyárbecsület. Az étterem részletezte, hogy a pénteki napon járt náluk egy társaság akikkel véletlenól ki lett fizettetve plusz egy magyaros töltött karaj, azaz 3890 Ft-tal többe került így a fogyasztásuk.

Az első vendégtérben ültek le 16:10-kor és 16:57-kor fizettek bankkártyával. Az OTP segítségével le tudják kérni a nevét, de arra csak a jövő héten kapnak majd választ, ezért kérik, vegye fel velük a kapcsolatot a kártya tulajdonosa, hogy vissza tudják fizetni ezt az összeget. “Elnézést kérünk a kellemetlenségért és reméljük, megtaláljuk Önöket!

Beer & Burgers Restaurant” – zárta közleményét az étterem. Valószínűleg sokkal többet ér a pozitív szájíz és a szájról szájra terjedő pozitív reklám, mint a négyezer forint pluszbevétel. Elismerésünk burgerezőnek a korrektségért.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek