Egyre nagyobb problémát jelent Szolnokon a hajléktalanság és a köztéri drogozás

Megosztás

Már nemcsak a helyi buszmegálló és környéke számít veszélyes terepnek Szolnokon az egyre gyakrabban és agresszívabban, akár ruha nélkül is megjelenő hajléktalanok miatt. Ugyanakkor a fedél nélküli honfitársaink diszkriminalizálása, üldöztetése sem fogja megoldani a problémát, sőt, inkább szítja az indulatokat. Mit lehet tenni?

Ruha nélkül élvezte a napsütést egy férfi Szolnokon – ezzel a felütéssel írtunk néhány nappal ezelőtt Szolnok belvárosában, a Szapáry és a Baross utca kereszteződésénél lencsevégre kapott úr szabadidős tevékenységéről, aki ruháit eldobva élvezte a napsütést. Persze fele annyira sem humoros a történet, mint ahogy sokan hozzászólások formájában véleményezték, hiszen amellett, hogy nem egyedi esetről van szó, a szolnokiak már több alkalommal számoltak be erőszakos viselkedésről, megfélemlítésről, deviáns magatartásról.

A Ripost úgy ír, a helyiek szerint már a Ligeti út környékén, a buszpályaudvaron, de még a piacon és az egyik helyi orvosi rendelő mögött is áldatlan állapotok uralkodnak, beleértve a Széchenyi városrészt.

„Múltkor sétáltam a város széli körforgalom, és az ottani üzletközpontok felé, amikor egy magából kikelt nő rohangált ide-oda. Látszott, hogy vagy tele van valamivel, vagy komplett bolond. A lányommal voltam, és csak néztünk egymásra, hogy ez most mi” – mesélte el a lapnak egy lakos.

Még 2023 novemberében olvashatták a Szol24-en, hogy valaki meztelenül fürdött Várkonyi téri ártézi kútnál, amit egy arra járó autós ráadásul videóra is vett. Hasonló eset volt, amikor egy férfi a Tisza Szállónál lévő közkifolyó kádszerű kőedényzetében kívánt mosakodni.

Ne felejtsük azonban, hogy súlyos, rendszerszintű problémáról van szó, amely számos tényezőre vezethető vissza, mint például a szegénység, a munkanélküliség, a családi problémák és a mentális betegségek. A hajléktalanok az alapvető szükségleteket is nélkülözik, mint amilyen az élelem, a tiszta ivóvíz, a biztonságos menedék, ami tovább súlyosbítja helyzetüket.

Azonnali segítséget nyújthatnak a menedékszállók és az ételosztó programok, illetve hosszú távon fontos a megfizethető lakhatás biztosítása és a szociális lakásépítési programok támogatása. Emellett a mentális egészségügyi szolgáltatások bővítése és a munkaerőpiaci reintegrációs programok is kulcsfontosságúak lehetnek.

Képünk illusztráció.

Kép: Szolnoki ZöldErő Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek