Nem akármilyen tehetség koncertezik Szolnokon

Megosztás

Augusztus 1-jén este 9 órától Szolnokon, a Nemzetek Ligája FIBA 3×3 kosárlabdatorna helyszínén a Tiszai hajósok terén egy egészen különleges koncert várja majd az érdeklődőket. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar egyedülálló műsorral készül, amelynek főszereplője az elképesztően egyedi képességéről ismert Gabor Vosteen lesz.

Vosteen kiváló klasszikus zenész és humorista, aki arról híres, hogy egyszerre öt furulyán is játszik, ezért gyakran nevezik egyszerűen „furulyásnak”.

Az ingyenes koncert garantált szórakozást ígér. Vosteen humoros mozdulataival, könnyed és szórakoztató bűvésztrükkjeivel, valamint remek előadói képességeivel felejthetetlen élményt nyújt a közönségnek.

„Aki ellátogat, készüljön fel arra, hogy nem csak egy koncertet, hanem egy cirkuszi előadást is láthat, miközben még a könnye is kicsordul a nevetéstől” – írták a szervezők.

A műsorban természetesen a karmester és a szimfonikus zenekar is aktívan részt vesz. Az eseményre látogatók nemcsak egy koncertet, hanem egy cirkuszi előadást is élvezhetnek, amely biztosan megnevetteti őket. A belépés díjtalan, rossz idő esetén pedig a rendezvény helyszíne a Szolnok Campus lesz.

Kép: en.karstenwitt.com

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek