Baleset Szabadszállásnál – mérgező anyag is szivárgott, egy szolnoki elhunyt

Megosztás

Borzalmas baleset történt az 52-es főúton, a Bács-Kiskun megyei Szabadszállás térségében csütörtök reggel. Az elsődleges információk alapján összesen négy autó ütközött, többen megsérültek, valamint a katasztrófában egy szolnoki személy az életét vesztette.

Ma reggel nyolc óra környékén két kamion, egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött az 52-es főút 27-es kilométerénél, a a szabadszállási-izsáki leágazásnál. Helyszíni információk és későbbi értesüléseink szerint majdnem egy tucat sérültje van a balesetnek, egy szolnoki pedig elhunyt a karambolban.

Több mentőhelikopter érkezett a helyszínre, a BAON úgy ír, a sérülteket a kiskunhalasi és kecskeméti kórházba szállították. A helyzetet roppantul megnehezíti, sőt, továbbra is veszélyessé teszi, hogy kénsav és hipó szivárgott az ütközés után, mert az egyik kamion ilyen anyagokat szállított. A sérülteken kívül több embert mérgezős gyanújával vittek kórházba.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint az egyik autó sofőrje, egy 51 éves szolnoki férfi a baleset egyetlen halálos áldozata. További négy ember súlyosan, hét pedig könnyebben sérült. A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben. A rendőrök a forgalmat Szabadszállás és Fülöpháza felé terelik.

Kép: keol.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek