Szolnokon borzasztóan elhanyagolt a temető és a lopások is rendkívül gyakoriak

Megosztás

Nemcsak koszorúkat, virágokat és nagyobb mécseseket lopnak, hanem vázákat és egyéb dolgokat is. Ehhez pedig még az is társul, hogy döbbenetes gaz van a temető legnagyobb részén.

Ahogyan Ágnes az egyik helyi csoportban szomorúan közkinccsé tette, csak ilyen állapotok vannak a szolnoki temetőben, térdig érő gazban lehet a szeretteink sírját megközelíteni. Ez már eleve eléggé lehangoló (ha nem lenne már az is elég kezdésnek, hogy egy temetőben járunk), ehhez pedig még hozzájönnek a rendszeres lopások is.

Miklós sérelmezi, hogy ez akkor a Szollak szégyene. “De bezzeg a karbantartási pénz jól jön!” – írja. Ez azonban közel sem az egyetlen probléma. Zsóka kiegészítette saját maga által tapasztalt lopásokkal, amivel kapcsolatban a kanyarban sincs még a megoldás. “Mellé társul még az örökös lopás.

Szüleim sírjáról már 2x lopták le a vázákat, potom 40 ezer forint volt az újrakészíttetése. Ma már csak “nóném” vázát ragasztottunk. Hiába írtam levelet a Szollaknak, válaszra sem méltattak” – panaszkodott. Valóban csak ennyit érdemlünk?

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek