Választások: Bemutatjuk Szolnok 9. választókerületének jelöltjeit

Megosztás

Közeledünk a választásokhoz, a Szol24 pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy az itt élő és szavazó szolnokiak minél bővebb ismeretekkel rendelkezzenek a támogatást kérő képviselőjelöltekről és polgármester-aspiránsokról. Épp ezért, a voksolás napjáig, azaz június 9-ig bemutatjuk az összes egyéni választókerületet és az egyes indulókat. Ezúttal a 9. választókerületet vesszük górcső alá, ahol valószínűleg nagy csata várható a regnáló ellenzéki frakcióvezető Füle István és fiatal kihívója, az olimpikon szolnoki vízilabdázó fia, Mohi Márk között.

A választókerület a belvárosban található, magában foglalja többek között a Jubileum tér környékét, a Nagy Imre körutat, a Rákóczi és Bercsényi utcát, illetve a József Attila utat is. Csaknem 5000 választásra jogosult magyar állampolgár dönthet arról, elégedettek-e Füle István elmúlt évekbeli teljesítményével, vagy úgy vélik, kormánypárti fordulatra van szükség.

2010-ben, a 2/3-os tarolás időszakában a 9. választókerületben sem volt nehéz dolga a Fidesznek, a szavazatok több, mint 45%-ával nyert Szabó István. Négy évvel később szerényebb eredménnyel, de újrázni tudott, fontos azonban felhívni a figyelmet, hogy csekélynek mondható, 6%-os előnnyel végzett a baloldali összefogás színeiben induló Csák László előtt. A tendencia, hogy az ellenzéki pártok összefogásával nyerhető a körzet a Fidesz ellen, már itt is látszott.

Ez végül 2019-ben történt meg, Szabó „elvérzett” az 54,7%-ot elérő Fülével szemben, akit a Momentum, a DK, az LMP, a Jobbik, az MSZP és a Mindenki Magyarországa támogatott.

Füle, lévén az ellenzéki tömörülés frakcióvezetője, egyaránt felszólal országos és helyi kérdésekben. A saját körzetére – is – vonatkozott például az, amikor 2022-ben a Nemzeti Dohányboltok környékén tapasztalható áldatlan állapotokról beszélt, megemlítve a Jubileum téri trafikot.

Szintén beszámoltunk a pórul járt Meder utcai fekvőrendőrről, amelynek hűlt helyét találták februárban. A közgyűlésen hangzott el Fülétől, a lakosok nem találják elég hatékonynak, ellenben túl zajos. Egyesek szerint ráadásul engedély nélkül telepíthették ezeket. A városüzemeltetési alpolgármester szerint a forgalomlassító küszöb az ottlakók írásbeli kérelme alapján lett elhelyezve. Akkor hozzátette, a beavatkozás visszavonása csak akkor lehetséges, ha a kezdeményezők kérik azt. Hogy, hogy nem, a két forgalomlassító küszöbből egy eltűnt.

Egy januári lakossági fórumon a képviselőnek és Györfi Mihály alpolgármesternek elsősorban a Meder utcai, a Mikszáth Kálmán u. 17 és a Bercsényi u. 32. számú házak lakói adtak hangot elégedetlenségüknek.

A Meder úton mind a mai napig manuálisan tudják csak jelezni a magas vízszintet, bár van, hogy segítséget így sem kapnak. „Kiemelték, kérnék ennek a jelzőrendszernek a működtetését, egyfajta innovatív technológiával megoldani.” A Mikszáth és a Bercsényi kapcsán elhangzott, hogy a háztömbökbe patkányok költöztek be, a csőszerelvények rettenetes állapotban vannak, rendszeresek a beázások és hajléktalanok lepik el a folyosókat.

Emellett említésre került a Rákóczi út, a Kürt, a Patak, a Mindszenty József bíboros utcák hiányosságai és persze a vasútállomás jelenlegi helyzete.

Füle Istán és Györfi Mihály egy szolnoki fórumon

Füle, aki a képviselősége mellett a Pénzügyi, Költségvetési és Közbeszerzési Bizottság elnöke is, a következő öt éves ciklusra azt ígéri, mivel a Fidesz nem ad elég forrást a belváros tisztán tartására, ezen ő és csapata változtatni fog. Több parkolóhelyet létesítene, még akkor is, ha ehhez egy parkolóházat kell építeni.

Az LMP-s Kiss Péter tősgyökeres szolnoki, évtizedek óta a Nagy Imre körúton lakik, két kislány édesapja. Esztergályos, gépi forgácsoló és kereskedelmi végzettséggel rendelkezik, egy autósboltot üzemeltet a Vitéz Szathmári József úton. „Az elmúlt 5 évben a Városüzemeltetési Kft. felügyelőbizottságának tagja voltam, így pontosan látom, hogy a lakókörnyezetünknek végre egy gondoskodó képviselőre van szüksége, aki bármikor az Önök rendelkezésére áll”.

Mohi Márk összeszedett, komoly gondolatisággal megáldott fiatalember, önmaga menedzselésében, ahogy családapaként is követendő példa” – így ajánlja a helyi szavazók figyelmébe Füle István legesélyesebb, bár politikában járatlan kihívóját Szalay Ferenc polgármester. A városvezető szerint ritka, amikor egy huszonéves fiatal ennyire céltudatos, érdeklődő, ami tágabb otthona problémáit, az ott élők dolgait illeti. Édesapja egyébként Mohi Zoltán szolnoki vízilabdás, olimpikon.

A 9. választókerület térképen

Mohi a Városüzemeltetési, Városfejlesztési és Fenntartható Fejlődés Bizottság tagja és Az Ifjúság Egészséges Életéért Alapítvány megálmodója. Írásuk szerint 2018-ban alakultak, melyet hosszú évek sporttal és egészségmegőrzéssel kapcsolatos tanulmányai, munkái, valamint más népek és kultúrák egészségről alkotott elképzelésének közvetlen megismerése előzött meg. Többek között hátrányos helyzetű gyerekeket tanítanak úszni.

Egyértelműen Füle és Mohi között fog eldőlni a választás, úgy tűnik ráadásul, utóbbi meglehetősen korán, januárban elkezdte az üzengetést képviselőtársának. Azt mondja, az ujjal mutogatás, a pártérdekek helyett ő az elvégzett munkában hisz.

⚠️ Ujjal mutogatás, pártérdekek helyett, én az elvégzett munkában hiszek❗️ | By Márk MohiFacebook

⚠️ Ujjal mutogatás, pártérdekek helyett, én az elvégzett munkában hiszek❗️

Az Minden Döntés Számít (MDSZ) szervezetét is megkerestük, de nem kívántak élni a bemutatkozás lehetőségével. Jelöltjükről, Fazekas Ádámról sem hivatalos képet, sem bővebb információkat nem találtunk.

Egészen kuriózumnak számít, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) is indított, pontosabban indított volna jelöltet: a történet nem zárul happy end-del, Ignáth Zsolt nyilvántartásba vételét visszautasították, ahogy Mudris Józsefét is a Mi Hazánktól.

Szavazóhelyiségek:         

Szolnok, 004. számú szavazókör, Rákóczi út 45., (Szoln. II. Rákóczi Ferenc Ált I.) 

Szolnok, 008. számú szavazókör, Jubileumi tér 1/A., (VOKE Csomóponti Műv. Közp.)        

Szolnok, 009, 014. számú szavazókör, Jósika utca 2., (SZVÓ Pitypang Tagintézmény)       

Szolnok, 010. számú szavazókör, Baross utca 56., (ANAKK Napsugár Gyermekház)           

Szolnok, 011, 012. számú szavazókör, Dobó István utca 29., (SZVÓ Nyitnikék Tagint.)                     

Az egyéni választókerülethez tartozó címek (körzettáblázat):

Ács utcaTeljes közterület
Balassa Bálint utcaTeljes közterület
Balog Ádám utcaTeljes közterület
Bálvány utcaPáros házszámok
Bálvány utcaPáratlan házszámok
Baross utca 46-999998Páros házszámok
Bercsényi utca 2-20Páros házszámok
Bercsényi utca 22-30Páros házszámok
Bercsényi utcaPáratlan házszámok
Dobó István utca 2-32/0002Páros házszámok
Dobó István utca 34-999998Páros házszámok
Dobó István utcaPáratlan házszámok
Dobos Károly utcaTeljes közterület
Hunyadi János út 1-17Páratlan házszámok
Hunyadi János út 6-16Páros házszámok
Hunyadi János út 18-48/APáros házszámok
Hunyadi János út 19-61Páratlan házszámok
Indóház utca 1-3Páratlan házszámok
Jósika utca 1-13Páratlan házszámok
József Attila út 1-19Páratlan házszámok
József Attila út 2-20Páros házszámok
József Attila út 21-51Páratlan házszámok
József Attila út 24-34Páros házszámok
József Attila út 34/A-34/BPáros házszámok
József Attila út 36-84Páros házszámok
Jubileumi tér 1-4Folyamatos házszámok
Jubileumi tér 5-999998Folyamatos házszámok
Kisfaludy utcaPáratlan házszámok
Kulcs utcaTeljes közterület
Kürt utcaTeljes közterület
Lakat utcaTeljes közterület
Liget utca 1-11Páratlan házszámok
Markotányos utcaTeljes közterület
Mártírok útja 27-43Páratlan házszámok
Mártírok útja 32-999998Páros házszámok
Mátyás király út 2-18Páros házszámok
Meder utca 2-34Páros házszámok
Mikszáth közTeljes közterület
Mikszáth Kálmán utca 2-26Páros házszámok
Mikszáth Kálmán utcaPáratlan házszámok
Mindszenty József bíboros utcaTeljes közterület
Nagy Imre körút 1-3/APáratlan házszámok
Nagy Imre körút 2-8Páros házszámok
Nagy Imre körút 10-999998Páros házszámok
Patak utcaTeljes közterület
Rákóczi út 7-33/APáratlan házszámok
Rákóczi út 30-42Páros házszámok
Rákóczi út 35-999999Páratlan házszámok
Széchenyi utcaTeljes közterület
Tarló utcaTeljes közterület
Toldi utcaTeljes közterület
Vak Bottyán utcaTeljes közterület
Vitéz Szathmári József utcaTeljes közterület

Képek: valasztas.hu, Mohi Márk Fb

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek