Van lejjebb: Szolnok mellett kifosztottak és elloptak egy balesetet szenvedett autót

Megosztás

A karambol során a gépkocsi rendkívül súlyosan sérült, így saját lábon képtelenség lett volna elvinni, vagy elvontatni a helyszínről. Ám amikor ez megtörténhetett volna, döbbenten tapasztalták, hogy a roncsnak hűlt helye és ezzel még nem volt vége a történetnek.

Az eset Besenyszögön történt és egészen elképesztő, hogy most már ilyet is megcsinálnak, szemrebbenés nélkül. Ráadásul az információk szerint egyáltalán nem is egyedi eset, ha kinéznek egy autót, annak a következő napra lába kél, hiába képtelen még gurulni is önerőből a jármű, a tolvajok megoldják. Ez az Opel végül kicsit odébb, teljesen kifosztva került elő.

C.G.B. az egyik helyi csoportban számolt be a döbbenetes esetről. “Ismeretlen tettes ellen a feljelentés megtörtént. Amit tudunk, hogy a baleset helyszínén egy kisbusz volt tegnap este és azzal világítottak! (biztosan nézték, hogyan tudják minél gyorsabban eltulajdonítani)

Több térfigyelő kamera is van a környéken, a nyomozás, eljárás elindult! Kérem, aki tud valamit az jelezze! (A képeken látható, balesetes autó tűnt, lopták el.) – tette közkinccsé a tulajdonos testvére. Ám ezzel még nem volt vége a történetnek.

Erika nem sokkal később már jóval többet tudott. “Levontatták az út mellé a bokros részre. Az utcába lefordulunk és rögtön balra kell kanyarodni, reggel még ott volt az utca közepén, autó nem, gyalogos is alig fért el tőle. Tegnap este az Ágnes utca elején lakó fiatalember, fekete kis robogóval vitte a pótkereket haza. Azóta szétszedték, vagy elvitették a bontóba. Előtte kifosztották, amit lehetett, elvitték. Szóltam a Besenyszögi rendőrmegbízottnak” – írta. Tibor pedig lefotózta néhány sarokkal odébb.

“Ott van a milléri kerteknél egy utcában lerakva az út közepére” – írta.

A roncs ráadásul a szűk utcát teljes egészében elzárta, nem lehetett tőle közlekedni. Ám esti információink szerint az autót (legalábbis, ami maradt belőle) késő délután, este elszállította onnan a tulajdonos. Kár, hogy a Jászkunságban ekkorát zuhant a közbiztonság, a karambolos kocsit is szemrebbenés nélkül kifosztják, visznek mindent, ami mozdítható.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek