A „dollárbaloldal” közé keveredett Szalay Ferenc polgármester

Megosztás

Nem is gondolta volna, de egészen illusztris társaságban találta magát Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere. Egy olvasónk küldte a fotót, hogy a nagy kampányolás közepette az egyik oszlopon szinte összeért a városvezető és a kormánypárt legújabb lejárató kampányán feltűnő ellenzéki politikusok feje, akik tálcán kínálják a háborút, a gendert és a migrációt.

Idén áprilisban, az önkormányzati és EP-választások előtt kevesebb, mint két hónappal jelentek meg a Fidesz-KDNP plakátjai Budapesten és szerte az országban. „Brüsszel alázatos szolgáiként” jelenítik meg Gyurcsány Ferencet, Karácsony Gergelyt, Dobrev Klárát, a semmiből berobbant Magyar Pétert, középen pedig Ursula von der Leyen ül egy karosszékben.

A gendert tálcán kínáló Karácsony Gergely Szalay Ferenc háta mellett

A plakátok alján nem is titkolják, hogy a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség a kiadó, valamint Kubatov Gábor pártigazgató. A hely azonban kevés, a politikus pedig sok, ezért egészen vicces hatást kelt, ahogy a kormánypárti városvezető – ránézésre legalábbis – egy csapatba kerül az éppen aktuális „Sorosista gonosztevőkkel”.

Ők Brüsszel alázatos szolgái | Amikor Brüsszelnek követelése van, csak csengetnek egyet, és máris ott terem Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Magyar Péter. Ők Brüsszel alázatos… | By FideszFacebook

Amikor Brüsszelnek követelése van, csak csengetnek egyet, és máris ott terem Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Magyar Péter. Ők Brüsszel alázatos…

„(…) amikor Brüsszelnek követelése van, csak csengetnek egyet, és máris ott terem Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Magyar Péter” – a kampányhoz YouTube-videók és Facebookos hirdetések is tartoznak ilyen és ehhez hasonló szövegekkel.

A Fidesz, pontosabban a hozzájuk tartozó Civil Összefogás Fórum (CÖF) a 2024-es kampányban is elképesztő pénzeket költ hirdetésekre, a Magyar Pétert „dollárbaloldali politikusnak” nevező videójuk az év elejétől számítva a legdrágább Google-hirdetés volt az egész Európai Unióban.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek