Vitézy Dávid szerint elképzelhető, hogy Karácsony Gergely vissza fog lépni

Megosztás

Az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt úgy véli, még nagyon a kampány elején járnak, majd mondott egy erőset: szerinte a váratlan visszalépések tekintetében Karácsony Gergelynek van a legnagyobb előélete, és még azt is el tudja képzelni, hogy az ellenzék által támogatott politikus visszalép a versenytől.

Vitézy Dávid a Szabad Európa Rádió adásában beszélt a kormánypárthoz kötődő kapcsolatáról, Magyar Péterről és az eddig bejelentett versenytársairól.

A közlekedési szakértő nem tartja valószínűnek, hogy Szentkirályi Alexandra, a Fidesz jelöltje visszalépne az utolsó pillanatban, hiszen azzal a közgyűlési pozíciójukat is veszélyeztetnék.

Hozzátette, a váratlan visszalépésekkel kapcsolatosan a Párbeszédes főpolgármesternek, Karácsony Gergelynek van a legnagyobb előélete. „Én el tudom képzelni akár azt is, hogy ő visszalépjen ettől a versenytől” – mondta.

A 2022-es választáson Vitézy egyébként nem látta alkalmasnak Márki-Zay Pétert, mint miniszterelnök, ezért a regnáló pártokra szavazott, de ha szükségesnek látja, városvezetőként határozottan konfrontálódna a kormánnyal.

Magyar Péterről Vitézy elmondta, hogy nem működnek együtt semmilyen formában, személyesen sem ismeri őt.

Kép: Pavel Bogolepov

Kapcsolódó cikkek