Már időpont is van – hamarosan nyit az új ruházati bolt Szolnokon

Megosztás

Ahogy néhány héttel ezelőtt írtuk, jönnek és mennek a boltok a megyeszékhelyen. Március elején érkezett a hír, hogy a Szandai rét népszerű üzlete, a C&A bezár. Egy helycserés támadás során kiderült az is, hogy oda a szolnoki plázában levő Hervis bolt megy, a Hervist pedig a Sinsay váltja. Már időpontot is közzétettek a nyitást illetően.

A Sinsay egész Európában jól ismert márka, a termékeikkel több, mint 20 országban találkozhatunk. A bolt az ország – még – keletibb felén is terjeszkedik, Miskolcon a Plazma Center épületében nyitott meg március 21-én.

Ha hihetünk a legfrissebb információknak, a Sinsay június 20-án nyitja meg üzletét Szolnokon.

A brand népszerűségét az adja elsősorban, hogy az úgynevezett fast fashion márkák közé tartozik, azaz elérhető áron adják szezononként változó, naprakész darabjaikat, a család minden tagjának.

Néhány nappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy a szandai Family Centerben pedig a CCC várja megújult üzletében a vásárlókat. A látogatók az újranyitást követően 20% kedvezménnyel vásárolhatnak táskát, bőröndöt vagy hátizsákot egy pár cipő vásárlása esetén.

Képünk illusztráció.

Kép: sinsay.com

Kapcsolódó cikkek