Helycsere? – Körvonalazódik, melyik bolt érkezik a bezáró szolnoki C&A helyére

Megosztás

Szolnok 4. és 442. számú főutjainak kereszteződéséhez közel fekvő Stop Shop kedvelt vásárlóközpontja a helyieknek, épp ezért követte felfokozott érdeklődés, hogy kiderült, március 14. az utolsó nap, hogy a jelenlegi formájában kinyit az egyik népszerű bolt, a C&A. Megkérdeztük, van-e hivatalos információ a jövőt illetően.

„2024. 03. 14-én áruházunk bezár, termékek cseréje a zárás után csak másik C&A áruházban lehetséges” – olvashatták a napokban a figyelmesebb vásárlók, hiszen mindezt a blokkokon közölték, más, bővebb tájékoztatást egyelőre nem kaptak az érdeklődő szolnokiak.

A Stop Shop széles választékában a Pepco, a Deichmann, a CCC, a Kik, a New Yorker, vagy a Takko mellett eddig a C&A is elérhető volt, ez a csütörtöki naptól azonban megváltozik.

„A C&A üzletportfólió-menedzsmentjének részeként úgy döntöttünk, hogy 2024. március 14-én bezárjuk szolnoki üzletünket. Azt nem tudjuk, hogy ki fogja elfoglalni a megüresedett üzlethelyiséget” – válaszoltak szűkszavúan a megkeresésünkre, bár pletykák a hivatalos kommunikációtól függetlenül régebb óta keringenek.

Ezek szerint úgy tűnik, a plázában levő Hervis bolt megy ki a Stop Shop-ba, míg annak helyére a Sinsay érkezik. Ezt megerősíti, hogy a Professionon üzletvezetőt keresnek utóbbi üzletbe, aminek a pláza címe, vagyis az Ady Endre út 28. van megadva.

Kapcsolódó cikkek