Bonyolódik a helyzet egy szűk szolnoki utcára kiadott behajtási engedély körül

Megosztás

Ahogy néhány nappal ezelőtt megírtuk, A szolnoki Fakopács utca egyik lakója egy behajtási engedély körüli konfliktus kapcsán levélben kereste meg szerkesztőségünket. Kiderült, az önkormányzat egyik osztálya behajtási engedélyt adott egy építési vállalkozónak egy rendkívül szűk, kicsi utcára, ugyanis egy három lakásos társasházat szeretne építeni. Senki nem tud megyezni senkivel, miközben az egyik érintett szerint az alpolgármester kilátásba helyezte, hogyha nincs megállapodás, még a közvilágítást is lebontják. Fejér Andor válaszol.

Emlékeztetésként, ezt a négy kérdést címeztük Fejér Andor alpolgármesterhez:

1; Milyen indokból kapta meg a vállalkozó a behajtási engedélyt, amikor a lakók állítása szerint az építési telek másik oldalán van egy másik utca, ami aszfaltozott, széles és gond nélkül be tudna jutni a vállalkozó a területre?

2; Valóban elismerték a tévedést, hogy nem kellett volna kiadni a vállalkozónak a behajtási engedélyt?

3; Valóban kaptak ígéretet az ott lakók, hogy visszavonják a szóban forgó engedélyt és más útvonalon engedélyezik a vállalkozónak a területre való behajtást? Ha igen, ez miért nem történt meg?

4; Elhangzott-e az Ön részéről az az állítás, hogy amennyiben a lakók nem egyeznek meg a vállalkozóval, akkor számíthatnak arra, hogy a meglévő közvilágítást is lebontják?

A minket megkereső lakó szerint az engedélyt kiadó osztály nem hajlandó korrigálni a hibáját és csak a mismásolás, sumákolás megy. Két fontos állítás hangzott el a részéről: az egyik, hogy utólag elismerték neki, hogy hiba volt megadni az engedélyt, valamint ígéretet kapott arra, hogy visszavonják azt és más útvonalon engedélyezik a behajtást.

Pókász Endre, az önkormányzati Koordinációs és Kommunikációs Osztályának osztályvezetője levelében arról adott tájékoztatást, hogy az ingatlan, amelyre az engedélyt kérték, más úton nem érhető el. Úgy ír, „a mellette lévő magánterületre értelemszerűen nem adhat ki behajtási engedélyt a város.”

A második és harmadik kérdésre, hogy tényleg elismerték-e a tévedést az engedélyre vonatkozóan, valamint kaptak-e ígéretet az ott lakók ennek a visszavonására, ugyanaz volt a választ: nem történt ilyen.

A negyedik kérdésünkkel kapcsolatosan, hogy Fejér Andor valóban a meglévő közvilágítás lebontását tervezi, az alpolgármester tájékoztatását változtatás nélkül közöljük.

„Az egyeztetés során azt mondtam, hogy az út kijelöléséhez a Fakopács utcában élők együttműködése elengedhetetlen. Enélkül ugyanis a mindössze négy méter széles önkormányzati tulajdonú rész áll rendelkezésünkre, ahol a közvilágítás oszlopai, az elektromos elosztószekrény, valamint a tűzcsap is található.

Ha nincs együttműködés a lakók részéről, akkor csak úgy tudunk kellő szélességű utat kijelölni az önkormányzati területen, ha onnan eltávolítjuk az említett oszlopokat, tűzcsapot, ami ugyebár nélkülözhetetlen a tulajdonosok számára.

Azt is elmondtam az egyeztetésen, hogy amennyiben az egymással vitában lévő két félnek sikerült megállapodnia, az önkormányzat az okozott károk megtérítésére azonnal felszólítja a károkozót, ráadásul harmadik félként, ha szükséges, helyt is állunk.”

Így állunk most, március elsején, bár az ügynek garantáltan nincs vége ezzel.

Kapcsolódó cikkek