Csodálatos túra a Zagyván

Megosztás

Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legnagyobb szépségét a Zagyva és a folyópart adja. Egy igazán szép vízitúra lehetősége bárki számára adott. Aki esetleg még nem gyönyörködött a tájban, ilyenkor teljes valójában megismerheti.

A mostani élménybeszámolót Horváth Zsoltnak köszönhetjük, aki “Elfeledett vizeken” haladt kicsi hajójával és megörökítette, majd közkinccsé tette a tapasztaltakat. Tudtuk, hogy ilyen gyönyörű helyen lakunk?

“Zúgók vidéke

Ragyogó napsütésben és tavaszra emlékeztető időben lapátoltam föl Lőrincitől a Zagyvaszántói zsilipig. Amilyen unalmasnak tűnik első ránézésre ez a többnyire egyenes szakasz, valójában annál izgalmasabb. A folyó a mostani vízállásnál itt megmutatja mindkét arcát: a lassú nyugodtat és a “háborgó vadét”.

Minden nagyobb épített műtárgy (híd vagy zsilip) esetén zúgó vár az evezősre. Az emelések ezen a szakaszon a túra részét képezik. Kilenc km alatt négyben is volt részem. A zúgók fölött a sáros és náddal szegélyezett parttal kell megküzdeni, míg a zúgók alatt a kiálló sziklák és a kavargó víz akadályozza a ki- és beszállást.

A Mátra közelsége és látványa azonban mindenért kárpótol. Összefoglalva tehát Hatvan fölött is van élet a Zagyván. Mégpedig nem is akármilyen!” – írta Zsolt a közösségi médiában. Köszönjük neki a csodaszép képeket és a beszámolót.

Kapcsolódó cikkek