Ezt beszélik: a független vidéki magyar média heti sajtószemléje

Megosztás

A közműhálózat miatt nem lehet fákat ültetni Debrecenben, Borsodban 320 védőnő nem kapta meg a havi illetményét. Kiderült, mégis épülhet óriásparkoló, óriáskikötő a Fertő tó partján, a Vas megyei Márk és Barbi pedig elkeseredtek és elmentek világot látni. Pécsett fennakadások lesznek a buszos sztrájk miatt, Szeged környékén pedig erdő helyén katolikus iskola lesz. Kubatov Gábor Szolnokon sztorizgatott, az „elcseszett” Z generáció Veszprémben kesergett, Kecskeméten pedig a Jobbik és a Momentum kiszállt a választási együttműködésből.

Borsod24: Jogértelmezési vita a védőnők bérpótlékáról

Borsodban összesen 320 védőnőt érint a korábban egységesen kapott 25 000 Ft/fős havi illetmény megvonása. Ezt az összeget a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház 2023. július 1-je óta nem fizeti ki. A miértekről az egymással szemben álló Országos Kórházi Főigazgatóságot és a borsodi védőnőket faggattuk. A vitából kiderült: tulajdonképpen egy jogértelmezési vita zajlik a településeket, valamint, hogy a probléma kizárólag BAZ megyében áll fenn, az ország többi megyéjében nem merült fel ilyesmi.

Debreciner: A dézsás fák mostantól „instant erdő”

Nem kevés késlekedés után elkészült Debrecenben az akkugyárak városának új környezetvédelmi programja. A „Kódexben” szerepel a debreceniek jövőjét meghatározó környezetvédelmi intézkedések 50 pontból álló listája. Ebben található az „Instant Erdő” nevű lelemény. „A városban számos helyen a közműhálózat miatt nem lehet fákat ültetni, ezért ezeken a területeken mozgatható, dézsás növényekkel biztosítanak több árnyékot, melyeknek eredményeként javul a hőérzet és csökken a hőszigethatás” idézi a Debreciner cikke.

Enyugat.hu: Harmadszorra is megadta az engedélyt a Fertő tavi beruházásnak a kormányhivatal

Harmadszorra is megadta a környezetvédelmi engedélyt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal a Fertő tavi beruházáshoz. Pedig már két alkalommal – a Greenpeace és helyi civilek beadványa nyomán – a bíróság elkaszálta a kormányhivatal engedélyeit, másodszor tavaly szeptemberben, a többi között a rövid határidők miatt – írja az Enyugat.hu. – Most a kormányhivatal ismét néhány hét alatt döntött, hogy a Natura-2000-es védelem alá eső tópart 77 hektárján százszemélyes szálloda, óriásparkoló, óriáskikötő és 26 házas apartman épüljön. A határozatot a Fertő Tó Barátai Egyesület megtámadta a bíróságon, a Győri Törvényszék egyelőre nem tűzte ki tárgyalást. 

KECSUP: A Momentum és a Jobbik nem köt szövetséget az ellenzéki Szövetséggel a választásra Kecskeméten

A 14 kecskeméti választókerületben induló képviselőjelöltekről, a kompenzációs listáról és a polgármester-jelölt személyéről is döntött múlt csütörtökön az ellenzéki Szövetség a Hírös Városért Egyesület. A titkos szavazás eredményét egyelőre nem teszik közzé, „a jelöltek nyilvános bemutatkozására a későbbiekben kerül sor” – írták sajtóközleményükben. Hétfőn, a Jobbik és a Momentum váratlanul bejelentette, hogy mégsem kötnek választási együttműködést a Szövetséget alkotó többi párttal.

Nyugat.hu: Mentőből épített lakóautót a Vas megyei jegyespár, azzal járják a világot 

A Vas megyei Dozmaton élő Márk és Barbi hat éve alkotnak egy párt, közösen szerettek volna építkezni, ezért sok pluszmunkát is vállaltak, ám amikor egyre 

inkább elszabadultak az árak, belátták, jobb, ha az építkezéssel várnak még. Elkeseredtek és el is fáradtak, ezért úgy döntöttek még a családalapítás előtt elmennek világot látni. 

Márk autófényezőként dolgozik, Barbi pedig a vendéglátásban, mindketten Ausztriában. Ott jutottak hozzá árverésen a mentőautóhoz – írja a Nyugat.hu.

Megterveztették, és azzal, hogy maguk építették át, körülbelül ötmillió forintot spóroltak. Aztán útra keltek Madeirára, most ott töltenek pár hónapot. De Hollandiába, Németországba és Angliába is szeretnének eljutni. Természetesen lakóautóval. 

Szabad Pécs: Kétnapos buszos sztrájk jön Pécsen az eddig még sikertelen bértárgyalások miatt

Sztrájkolhatnak a pécsi buszsofőrök, írta írta meg a Szabad Pécs. A sztrájk maradt volna el, ha szombat estig a buszos cég és a sztrájkot bejelentő szakszervezet megállapodik, de elkerülhetetlenné vált, amiről már új cikkben írtak. A Tüke Busznál ugyanis nem értették a sztrájkbejelentést a még folyó bértárgyalások miatt, sőt azt hangsúlyozták, hogy ők jó ajánlatot tettek, amit a másik szakszervezet el is fogadott. Emiatt vasárnap kisebb, hétfőn viszont komoly fennakadások lehetnek Pécsen.

Lesz buszos sztrájk Pécsen, a Tüke Busz készít vasárnapra és hétfőre rendkívüli menetrendet

Sztrájkolhatnak vasárnap és hétfőn a pécsi buszsofőrök, írta meg a hírt lapunk is. Azt is vázoltuk előző cikkünkben, hogy milyen két lehetséges módon alakulhat a sztrájk, milyen irányt vehet, illet…

Szegeder: Novák Katalin: Ne haragudjanak, nem hiszem, hogy ez az a forma, ahol kulturáltan tudunk egymással beszélgetni

„Egységben az er(d)ő!” felirat fogadta Novák Katalint a szegedi Honvéd téren, a délelőtti református istentisztelet előtt. A Momentum, az aHang és a Szikra mozgalom aktivistái a szombati tüntetés után ismét a püspöki stadion mellett található hathektáros véderdő kivágása ellen tiltakoztak ezzel, a Szeged-Csanádi Egyházmegye ugyanis katolikus iskolát építene a helyére. A köztársasági elnök már szombaton is Szegeden volt, ekkor a Dómban találkozott barátaival. A Momentum egyik politikusa, Borsik Viktor ezt megtudva petíciót is átadott volna neki, de nem járt sikerrel.

Novák Katalin: Ne haragudjanak, nem hiszem, hogy ez az a forma, ahol kulturáltan tudunk egymással beszélgetni | Szegeder

Szol24: Kubatov Gábor Szolnokon is a Ferencvárosról sztorizgatott

Melyik párttársa szerette volna, hogy az FTC elnöke legyen? Milyen szót használnak a szélsőjobboldali fradisták a csapat fekete bőrű játékosaira? Hogyan támogatja a Ferencváros a hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalokat? Ezekről is szó esett január 24- az Aba-Novák Agóra rendezvénytermében, az “Együtt Egymásért” Ifjúsági Klub rendezvényén, ahol maga a Fidesz alelnöke és pártigazgatója, a listájáról és egy különös népszavazási kérelem blokkolásáról elhíresült Kubatov Gábor volt a vendég.

Jó kocsikról, álomfizetésről és kitartó munkáról beszélt Kubatov Gábor Szolnokon

Veszprém-Kukac: Az „elcseszett” Z generáció tapasztalatai a munkaerőpiacon

Miért nem beszélt nekünk arról senki, hogy milyen nehéz dolgunk lesz a húszas éveinkben? Végigüljük az egyetemi éveket, arra számítva, hogy miénk lesz a világ. Aztán amikor a munkáltatók meglátják a születési évszámot az önéletrajzunkban, rögtön leesik nekik a tantusz: mi vagyunk a rettegett „Z” generáció. Az „elcseszett generáció”. Akiket beszippantott a virtuális világ, akik már nem olvasnak, szociális életüket a világhálón élik. A Z generáció nevében szeretném kérni, hogy kapjunk lehetőséget arra, hogy bizonyíthassunk! Vannak előnyei is annak, hogy elsajátítottuk a közösségi média csínját-bínját!

https://www.veszpremkukac.hu/z-generacio-egy-huszoneves-naplojabol_unikum/ 

Kapcsolódó cikkek