Csádban tűnt fel a Szolnokon katonai eskütételt tett Orbán Gáspár

Megosztás

A teljesen alaptalan pletykák ellenére nem halt meg, sőt, nagyon is él a miniszterelnök fia, Orbán Gáspár, aki a csádi katonai misszió előkészítésében vesz részt századosként. Orbán 2019 júniusában tette le a katonai esküjét Szolnokon, bár az erről szóló riport a Szolnok TV oldalán azóta elérhetetlenné vált.

A parlament még novemberben szavazta meg, hogy kétszáz katonát küldjön a Magyar Honvédség Csádi Köztársaságba. A döntés által részt kívánnak venni a terrorizmus elleni harcban valamint csökkenteni akarják az illegális migrációs nyomást.

„Orbán Gáspár katonatiszt, méghozzá egy kiválóan képzett, az egyesült királyságbeli sandhursti akadémián is képesítést szerzett magyar katonatiszt. Odamegy, ahová a parancs szerint mennie kell. Én rendeltem ki összekötő tisztnek. Ez egy hadsereg, nem kívánságműsor, és ő feladatot teljesít” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Indexnek.

A megyeszékhelyen tette le néhány évvel ezelőtt a katonai esküjét a miniszterelnök fia az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár kiképzőszázadánál, az eseményen maga Orbán Viktor is jelen volt, a hátsó sorokban foglalt helyet. Érdekes módon, ahogy fentebb már említettük, a Szolnok TV és más megyei lapok galériáiból, archívumaiból is eltűnt azóta az erről szóló tájékoztatás.

Kép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Kapcsolódó cikkek