Olvasónk szerint hatalmas káoszt okozott a reggeli baleset a szolnoki vonalon

Megosztás

Olvasónk szerint nem volt a helyzet magaslatán a MÁV akkor, amikor hétfőn reggel baleset történt a szolnoki vasútvonalon Vecsésnél. Olvasónk szerint hatalmas volt a káosz, ő legalábbis ezt tapasztalta.

Mint azt megírtuk, hétfő reggel baleset történt a Mávinform közlése szerint, vonat ütött el egy embert Vecsésnél.

Folyamatosan ingázó olvasónk fent ült az érintett vonaton. Mint elmondta, probléma volt, hogy szerinte a MÁV nem indított mentesítő buszt, ami elvihette volna az utasokat a közeli állomásokra. Hiszen ezért is egyesült a Volán és a MÁV, hogy egyebek mellett az ilyen gondokat ilyen esetekben (is) megoldják. 

Ugyanakkor az utasoknak azt mondták olvasónk szerint, hogy a balesetet szenvedett szerelvény mögött veszteglő S50es vonatról szálljanak át a Szegedre tartó vonatra azért, hogy az majd megáll Monoron és Üllőn is. Csakhogy olvasónk szerint ez állítólag nem történt így! Akik a közbenső állomásokig utaztak volna, legközelebb csak Cegléden tudtak leszállni.

Tehát akik erre a vonatra szálltak fel, Ceglédről kellett visszabumlizniuk mondjuk Monorra.

Olvasónk annyit még hozzátett, hogy rengeteg a gázolás a vonalon. A MÁV pedig nincs felkészülve erre megfelelően. Holott több ezer ember munkahelye függ a vasúttól és annak megfelelő működésétől.

A MÁVinform később azt közölte, hogy 11:15-re befejeződött a baleseti helyszínelés Vecsésnél, így ismét két vágányon haladnak a vonatok Pestszentlőrinc és Vecsés között. Fokozatosan csökkennek a késések, kora délután helyreállhat a menetrend.

További érdekesség lehet, hogy a balesetet közlő poszthoz írt hozzászólásokat törölték a MÁVInform oldaláról. A 16 hozzászólásból csak a MÁV hivatalos tájékoztatói maradtak…

Fotó: 2060.blog.hu

Kapcsolódó cikkek