Egy kis eső és máris úszik Szolnokon az Orosz György utca

Megosztás

A csapadékelvezető-rendszert vélhetően még generációkkal ezelőtt, a szocializmusban építették, ám mostanra teljesen elavult és tönkrement. Az Orosz György utca szinte bármilyen mértékű esőzésnél azonnal úszik. Jól van ez így?

A problémára Alexandra hívta fel a figyelmet a közösségi médiában.

“Évek óta úszik az Orosz hátulja minden esőzés alkalmával. Évek óta könyörgünk azért, hogy egy roh@dt réteget húzzanak rá, mert az a szokás, de még az is jobb lenne, mint ez. És ez még Istenes is, kilépni a lépcsőházból, vagy kijutni művészet, ajánlom a búvárruhát! Az óvodába hozzák a szülők a gyerekeket, esnek buknak az emberek.

A csatornázás olyan elavult, hogy szerintem azt még az üknagyapjuk csinálta. Balesetveszélyes, kiálló csatornaélek 10 cm magasságban, Kis-Balaton és egyéb, akkora kátyúk, hogy a lábad kitöröd, a közvilágítás pedig kriminális! Nem baj, van várunk meg strandunk, ja hogy nincs az sem ? FEL KÉNE ÉBREDNI OTT A KOSSUTH TÉREN ÉS VÉGRE AZT CSINÁLNI, AMI A VAROS LAKÓINAK JÓ, AMIT ŐK SZERETNÉNEK, AMIÉRT ÉVEK ÓTA KÖNYÖRÖGNEK!

És nemcsak itt, máshol is probléma a csatornázás, az aszfaltállapot és még sok más, ami Szolnok városlakóinak érdekeit szolgálná és nem a Kossuth úti dolgozókét!” – hördült fel Alexandra, majd képeket is mellékelt.

A hozzászólásokban pedig meg is találhattuk a probléma forrását. “Lassan tíz éve ígérgetik, majd jövőre megcsinálják!! Sajnos nincs gazdája, vagy az önkormányzati képviselő nem tud intézkedni az ügyben!!” “De van csodás vár, amire rohadt nagy szükség volt, egész Szolnok egy borzalom, ahogy kinéz, sajnos” “Már taxi sem szívesen jön be az utcába, a csatornafedőket kerülgetik és a gödröket.”

Tényleg ebbe így bele kell nyugodni a szolnokiaknak? A pénz hiányzik a városvezetés részéről, vagy az akarat? Egyik sem éppen dicséret a kormánypártnak.

Kapcsolódó cikkek