Több mint húsz parti horgászhelyet rongáltak meg a Tisza-tónál

Megosztás

Ismét megbontották az Erzsébet-ligeti horgászhelyeket a Tisza-tónál. A rongálás már a parti állások több mint felét érinti. Nagyon sok munka és pénz veszett ezzel kárba.

A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. közlése szerint tavaly nyáron, hosszú munka után elkészültek az Abádszalók és Kisköre közötti töltésszakaszon elhelyezkedő, úgynevezett Erzsébet-ligeti horgászhelyek.

Negyvenkilenc parti horgászállást alakítottak ki úgy, hogy azokat esős időben is sármentesen lehessen használni. Mindehhez másfél év, több ezer munkaóra, háromezer tonna kő és több tíz tonnányi föld megmozgatására volt szükség.

Röviddel az átadást követően sajnálattal tapasztalták, hogy valakik több horgászhelynél megbontották a kövezést, a kiszedett kövekből pedig tűzrakó helyeket és a víz felé vezető, szákolást elősegítő lépcsőt építettek.

Emiatt a legfelső, zúzott köves réteg támasz híján kezdett szétterülni és a vízbe omlani. A helyzetet a karbantartó munkacsoport orvosolta. Azt gondolták, hogy a károkról szóló tudósítás felhívja a vendégek figyelmét a helyek megóvására.

Egy ideig így is volt, ám a közelmúltban azt vették észre, hogy új lendületet kapott a rongálás, mely már a helyek felét érinti. Mostanra a töltéslábon lévő fasor töltés felőli oldalán is tűzrakó helyeket alakítottak ki.

A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. közleménye szerint ezzel több probléma is van. Az egyik – ahogyan azt fentebb részleteztük –, hogy a megbontás miatt a horgászhely szinte magától szétesik.

A másik a karbantartás. A horgászhelyek mögötti töltésrészt rendszeresen, gépi munkával kaszálják, hogy a horgászvendégeket kulturált környezet várja. Az ide épített tűzrakó helyek miatt azonban a gépvezetőnek folyton meg kell állnia, emiatt a munka is sokkal lassabban halad, és az alkalmanként több tíz kilogrammos kövek kézi mozgatása rá nézve is veszélyes. Nem beszélve arról, hogy ha egy-egy követ nem vesz észre, a munkagépben is jelentős károk keletkezhetnek – írták a közleményben.

„Ezek a horgászhelyek a horgászok számára értékesített területi jegyekből befolyó pénzből épültek. Mivel társaságunknak más bevételi forrása nincsen, ezért könnyen belátható, hogy minden károkozást a horgászok pénzéből kell kijavítanunk, amit újabb horgászhelyekre vagy halvásárlásra is költhetnénk” – hangsúlyozták.

Ezen túlmenően más olvasata is van a helyzetnek, ugyanis a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. által létrehozott horgászhelyek víz felöli oldala a töltés hullámzás elleni védelmét szolgáló kövezés része. A kövezés megbontása szabálysértés, ami miatt eljárást lehet kezdeményezni az elkövető ellen – hívták fel a figyelmet.

A társaság arra kér mindenkit, óvják ezeket a parti állásokat, és hívják fel erre mások figyelmét is. Amennyiben bárhol azt tapasztalja, hogy valaki kárt tesz a kialakított horgászhelyben, jelezze a halőri bejelentő telefonszámon, amely a következő: +36 70 3161-979.

Forrás: Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kht.

Kapcsolódó cikkek