A jó zenék, az izgalmas és szórakoztató történetek, valamint a nosztalgia szerelmesei nem akármilyen programban vehetnek részt Pap Béla szolnoki rockgondnok jóvoltából. November 8-án, azaz holnap 18:00-kor egy színes visszaemlékezésekben gazdag előadást tart a budapesti Lumen Kávéházban a város könnyűzenei történetéről az ötvenes évek végétől a rendszerváltásig.
Pap Béla nevével nemcsak azok találkozhattak rendszeresen, akik a nyolcvanas években részesei voltak a megyeszékhely könnyűzenei életének. Pap meghatározó alakjává vált annak az időszaknak, a szolnoki zenekarok zenéit játszó bakelitválogatások is az ő gondozásában jelentek meg.
Sőt, a mára Music Over (The) Bridge néven futó, régen Örökség Világzenei Fesztiválként elhíresült program egyik alapítójaként ismert, amely olyannyira sikeresen juttatta el a szélesebb rétegekhez, köztük a fiatal generációhoz a minőségi folkrockot és etnozenét, hogy mára nemzetközivé nőtte ki magát.
A Nemzeti Kulturális Alap, a Beatkorszak-blog és a Hangőr Egyesület segítségével megvalósuló est főszereplőjét, Pap Bélát elsőként természetesen a „rockgondnok” titulus megszületéséről kérdeztük, aki elárulta, Bajnai Zsolt szolnoki lokálpatrióta adta neki a megtisztelő nevet a helyi zenéért végzett évtizedes, sokrétű tevékenységéért.
A mai fiatal generáció aligha rendelkezik sok információval szüleik, nagyszüleik szocializmus árnyalta szórakozási szokásairól és lehetőségeiről. A ’60-as években a nyugati országokban egyre népszerűbbé vált az úgynevezett „protest song”, ami később hazánkban is felütötte a fejét.
A beatzene, a pol-beat sajátos stílusával, harsányabb megjelenésével értelemszerűen nem nyerte el a hatalom tetszését. Kíváncsiak voltunk, hogyan csapódott le a szárnyaikat bontogató zenészek és a politika viszonya Szolnokon, erre így emlékszik vissza Pap:
„A regnáló hatalom minden korszakban tartott attól a jelenségtől, hogy sok fiatal, a világot már némileg más szemmel látó generáció nagy számban összejön egy helyre, ez persze a kezdetektől fogva a táncos helyeket, a koncerteket jelentette. Ezért, bár némiképp belátta, hogy ezek az alkalmak egyúttal “gőzkieresztő-szelepeket” is jelentenek, de nem lelkesedtek értük, igen, elég sokszor igyekeztek korlátok közé szorítani, olykor konkrétan akadályozni a fiatalokra komolyabb hatást gyakorló előadók tevékenységét. Csak az érdekesség kedvéért már 1957-ben is íródtak olyan “közérdekű” bejelentések az akkori pártbizottságnak, amelyekben a levelet jegyző “szolnoki lakos” a könnyűzene kiváltotta reakciókat a huliganizmussal azonosította”.
Szintén jól leírja a szocialista rendszer mindent uralni kívánó természetét egy másik felidézett történet: egy zenész-tanárembert azért helyeztek át egy környező faluba tanítani, abban bízva, hogy ez majd megtöri a lelkesedését, mert az Integrál nevű zenekarban vállalt tevékenységet.
Pap megjegyzi, hogy az akkori kor könnyűzenei élete a megyeszékhelyen nem tért el az általános trendtől, de mivel vidékről igazán jelentős, országos ismeretségre nem lehetett szert tenni, élénk vitákat generált, amikor a Pop Consort együttes az 1972-es Ki Mit Tud? döntőjében budapestiként aposztrofálta magát.
Az előadás a Szolnokon született Bergendy fivérek színrelépésétől az Exit együttes soha meg nem jelent bakelit nagylemezének történetéig bezárólag elevenít fel számos érdekes kultúrtörténeti tényt. Hogy belefér-e három évtized egy órába, abban Pap Béla sem biztos, de feltételezzük, senki nem fog megsértődni, ha eggyel – vagy kettővel – több történet hangzik el a tervezettnél.
Képek: beatkorszak.blog.hu, Fortepan/Urbán Tamás
