Vendégmunkások, távozó magyarok, álcivilnek hívott tüntetők: erről meséltek a független vidéki lapok a héten

Megosztás

A független vidéki portálok ezen a héten is nagy érdeklődésre számító témákban írtak. Olvassák el rövid összefoglalónkat!

Állami és önkormányzati százmilliókkal megtámogatva álcivilezi az akkugyár ellen tüntetőket 12 Fidesz-közeli debreceni szervezet azért, mert merészeltek a polgármester háza előtt tüntetni: hatékony környezetvédelmi szabályozás megalkotását követelték, valamint egy felelős környezetvédelmi minisztérium felállítását is. Az Amnesty International Magyarország és a Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület ellen nyílt levelet megfogalmazó szerveződések csak 2022-ben több mint 280 millió forint támogatásban részesültek. A kommunikációjukban többnyire igyekeznek a Fidesz narratíváit erősíteni, és szereplési lehetőséget adnak a kormánypárti politikusoknak. A polgármester mellett kiálló, a városvezetőt védelmező egyik egyesület elnöke egy önkormányzati intézmény igazgatója is egyben. Az egyesületek tevékenységi körébe belefért egy gyerekdíszsorfal Szijjártónak, egy disznóvágás Kósával és egy „szerelemösvény” Böjte Csabának. Debreciner újságírója tényekkel bizonyítja az összefüggéseket.

A súlyos, gyógyíthatatlan betegséggel élők problémáiban is lehet segítségre találni, és meghalni is lehet méltósággal. Pécsett országosan egyedülálló módon működik a palliatív ellátás: integráltan az egyetemi oktatásba és a gyakorlatban is. A Szabad Pécs erről az egyszerre nagyon nehéz, de ugyanakkor nagyon felemelő témáról beszélgetett dr. Csikós Ágnessel, a PTE Családorvostani intézete Hospice-Palliatív tanszékének vezetőjével, egyben a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány kuratóriumának elnökével.

Színelőadást tartottak a szegedi Csillagbörtön rabjai, írja a Szegeder. Ez adott nekik motivációt a börtönhétköznapok túléléséhez. A darabot megtekintő államtitkárnak erről az jutott eszébe, hogy a kormány is pont ezt akarja: hogy jobb legyen az embereknek.

A magyar állam 14 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a Mercedes gyár 400 milliárd forintos projektjéhez. A KecsUP szerkesztőségéhez az elmúlt hetekben a gyár dolgozóitól olyan információk jutottak el, hogy egy évvel eltolódik az új kecskeméti gyár (vagyis a bővítés során létrejövő új egység) elindulása, és 2025 helyett csak 2026-ban kezdi majd meg működését az új egység. A gyárbővítés témájában rengeteg cikk született a sajtóban, amelyekben különböző időpontokról olvasni. A KecsUP kizárólag azokból az információkból dolgozik, amelyeket maga a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tett közzé hivatalos oldalán vagy rendezvényein, valamint melyeket értesülésként a kecskeméti gyár dolgozóitól tudtak meg. Utóbbiakról aztán megkérdezték a vállalatot.

A külső szemlélő jelenleg csak azt látja, hogy egymásnak esett a 2019-ben példás összefogásáról elhíresült miskolci ellenzék. Ennek könnyen az lehet a következménye, hogy a kormánypártoknak elég egy fotelből, kényelmesen hátradőlve végignézniük a politikai öngyilkosságot, hiszen gyakorlatilag bárkit indíthatnak polgármesterjelöltnek jövőre, a sikere borítékolható. De ne higgyük, hogy a helyzet ennyire fekete-fehér: bizony, a Fidesz––KDNP soraiban is óriási pozícióharcok zajlanak. Persze azzal a különbséggel, hogy ők nem a nyilvánosság előtt ölik egymást – írja a Borsod24.

A történelem szerelmesei és lelkes lokálpatrióták gyűltek össze a napokban a szolnoki Várkapu Látogatóközpontnál abban a reményben, hogy végre belülről is megnézhetik a sok kritikával illetett, a helyiek által „művárnak” elkeresztelt építményt. A helyszínen azonban nagy meglepetés ért mindenkit, ugyanis a korábbi ígéretekkel ellentétben mégsem nyitották ki a kapukat: balesetveszélyre hivatkozva nem adott engedélyt a kivitelező a vizitre. A kevés érdeklődő így pontosan azt a kordonokkal díszített várképet kapta, amit általában lát, ha áthalad a Nyáry Lőrinc hídon. Pedig a létesítmény története és koncepciója több mint érdekes – adja hírül a Szol24.

Egy éve is van már, hogy Fülöp-szigeteki vendégmunkások érkeztek Szombathelyre. Szinte észre sem venni őket, gond nélkül beilleszkedtek a város és az itteni üzemek mindennapi életébe. Nemrég megjelentek a kenyaiak is. Róluk ír a Nyugat.

2010 és 2020 között Veszprém lakosságának hétszerese, több mint 420 ezer ember hagyta el az országot. Már nem tántorognak, mint 1956-ban. Többnyire gondos tervezés után hagyják el az országot, leginkább a diplomával bíró fiatalok. Arányaiban kétszer annyi diplomás csukja be maga tán a honi kaput a jobb élet reményében, mint alacsonyabb végzettségű – erről szól a Veszprém Kukac összefoglalója.

Kapcsolódó cikkek