Nemzetközi főzőversenyt tartottak Kiskerekiben, öcsödieké lett a vándorkupa

Megosztás

Hagyományteremtő szándékkal első alkalommal rendezték meg az érmelléki (Erdély) önkormányzatok főzőversenyét a hétvégén Kiskerekiben, amelyen a környező települések ízmesterei mellett határon túli testvérfalvak, köztük öcsödiek is részt vettek.

Az erdélyi Pósa-tó mellett, nádas-erdős környezetben tartották a kiskereki önkormányzat által szervezett főzőversenyt az elmúlt hétvégén egy kétnapos rendezvénysorozat nyitányaként. Az időjárás is kedvezett az ősz eleji rendezvénynek, amely az étkek öröme mellett az együttlét értékét volt hivatott erősíteni.

A rendezvénysátorban a Szabó Zoltán alpolgármester és csapata által készített „tábori” ebéddel és egyéb finomságokkal várták a vendégeket, az önkormányzat alkalmazottai forgolódtak az asztalok körül. Az érmellékiek mellett a magyarországi Öcsödről, Tiszasasról, valamint a kárpátaljai Nagybégányból érkezett ízőrzők az esti nótázás során is bizonyították, hogy „egy vérből valók”.

A zsűri elnökletével a kétévtizedes tapasztalattal rendelkező Oláh Imrére bízták, akinek munkáját Pál Ferenc főzőmester és Antal József falugazdász segítették.

Már kora este volt, mire a zsűri meghozta döntését. Az eredmény kihirdetése előtt Nyíri Sándor polgármester köszöntötte a vendégeket, majd a zsűri elnöke értékelte az ételeket.

A hét falu alkotta kárpátaljai Nagybégány község csapatának korhelylevesét érdemesítették az első helyre, akiket elkísért polgármesterük, Nagy Anna is.

A házigazda kiskerekiek másodikok lettek csatatéri pincepörkölt elnevezésű étkükkel, harmadik helyezést ért el Érbogyoszló Gida pörköltjével.

Vándorkupát is átadtak, amit a kiskereki Szabó Zoltán és segítői egy előző, Tiszaugon megrendezett versenyen vettek birtokukba, most pedig Öcsöd különítménye, Soha Attila polgármester (nyitóképünkön balra) vezetésével érdemelte ki paprikás krumplijával és a mellé felkínált tejfölös lángossal.

Senki nem ment el üres kézzel, az oklevelek mellett ajándékcsomagokkal jutalmazták Tiszasas, Éradony és Érsemjén csapatát is. Élőzenés nótázással, szabadtéri táncmulatsággal zárult a határokon átívelő „ételbarátság”.

Forrás: erdon.ro

Kapcsolódó cikkek