Ismét nyújt önkormányzati rezsitámogatást az időskorúaknak Martfű

Megosztás

2023-ban is folytatódik az önkormányzat az elmúlt évben elkezdett, a település 70 éves és az azt meghaladó korú lakóit érintő lakásrezsi-támogatási programja. Egyszeri önkormányzati támogatás kifizetését készíti elő Martfű Város Önkormányzata számukra, amelynek összege jogosultanként 30 ezer forint, novemberi kifizetéssel. A támogatással kapcsolatos értesítéseket ezekben a napokban küldi ki a polgármesteri hivatal az érintetteknek.

– Az újbóli támogatást Martfű önkormányzata 2023. évi eredményes gazdálkodása tette lehetővé – mondta el dr. Papp Antal polgármester a képviselő-testület szeptember végi ülésén, amikor a lakásrezsi-támogatás összegének 20 ezer forintról 30 ezer forintra emeléséről egyeztetett a testület.

A támogatás lehetőségéről, igénylési feltételeiről és kifizetésének módjáról levélben is tájékoztatja az önkormányzat azt a közel ezer lakost, akik koruk és martfűi lakcímük alapján jogosultak lehetnek az év végi önkormányzati rezsitámogatásra.

Ha a városban élő 70 év felettiek közül valaki véletlenül nem kapja meg az értesítést, az igénylő nyomtatványok beadására kijelölt időszakban – október 16-ig – kérheti a támogatás kifizetését személyesen, a polgármesteri hivatalban.

Martfű.hu/Herbályné Kalmár Irén

Kapcsolódó cikkek