Akkumulátorgyárról, felújításokról és a rendőrségről szólt a jászberényi közmeghallgatás

Megosztás

Meglepően nyugodt mederben, mondhatni kellemes hangulatban telt el Jászberény város önkormányzatának minden évben egyszer megrendezésre kerülő közmeghallgatása. Az esemény során a nyilvánosság előtt, valamennyi képviselő és érintett hivatali vezető jelenlétével adhatnak hangot kéréseiknek és véleményüknek a lakosok.

A Déryné Rendezvényház nagytermében nagyjából a befogadóképesség fele telt meg szerda fél ötre. Budai Lóránt polgármester először beszámolt az elmúlt időszak fejlesztéseiről és a jövőbeli tervekről.

2022-ban 1,9 milliárd forintnyi pályázati támogatást nyert el a város, valamint több fajsúlyos beruházás lezárásra került. Felújították a vasútállomás környékét, illetve a buszpályaudvart, a Margit-szigeten az okos várossá válás egyik lépéseként pedig interaktív szabadtéri teret alakítottak ki MEMO néven. Fejlesztették a „Suba öböl” vízelvezető-hálózatot, illetve a városi bölcsődét és több óvodát is.

A legnagyobb öröm és érdeklődés feltehetően a Honvéd Jász-Kaszinó, ismertebb nevén Tiszti Klub felújítását övezi. A helyiek számára ikonikus épület régi pompájának visszanyerése folyamatban van és a tervek szerint a befejezés után kulturális programoknak, étteremnek adhat otthont.

Helyi és országos ügyek egyaránt szóba kerültek

A beszámoló után a lakosok meglátásai és problémái kerültek fókuszba. Néhány percnek sem kellett eltelnie, hogy egy országos téma felmerüljön.

„Csak nem egy lehetséges akkumulátorgyár szelleme suhant el Jászberény felett?”

A kérdés égetően aktuális, hiszen nem egy olyan településről hallottunk mostanában, ahol a lakosok érdemi megkérdezése nélkül, felső döntés alapján határoztak környezetszennyező, veszélyes gyárak létrehozásáról. A polgármester megnyugtatásképp azt válaszolta, akkugyár településéről nincsen tudomása, sem kérdéssel, sem kéréssel nem jelentkeztek ezzel kapcsolatosan hozzá.

Szóba került Jászberény közbiztonsági helyzete, gyakran felmerülő probléma, hogy vannak bizonyos gócpontok, a lakosság pedig kevésnek találja a rendőrségi jelenlétet. Ők viszont nem adhatnak pontos információkat, kicsit azt a benyomást keltve, hogy a létszámhiány valós lehet, de a nyilvánosságban erről tilos nyilatkozniuk. Ahogy a képviseletükben a közmeghallgatáson fogalmaztak, „nincsen apáti rendőr, nincsen ladányi rendőr, csak rendőr van”.

Több kérdést is intéztek a rendőrség képviselőihez a jászberényi közmeghallgatáson

A berényi tanyavilágból szintén érkezett kérés, ugyanis nincsen kiépítve villamosenergia-hálózat. A lakosok megkeresték az MVM-et, akik szerint ennek a beruházásnak az összegét nem nekik kell biztosítani. A felszólaló elmondta, az ott élő 18 családnak természetesen nincs pénze arra, hogy több száz millió forintból áramhálózatot építsenek ki.

Végezetül meg kell említeni a közmeghallgatások elmozdíthatatlan tartóoszlopát, Manyi nénit, aki a fiatal generációt megszégyenítő módon vette ki a részét a közös ügyekből, ha kellett, kritizált, ha kellett, a mikrofont állította be másoknak.

Képek: Gémesi Balázs

Kapcsolódó cikkek