Harminc órás hajóút után megérkezett Líbiába a szolnoki Életjel Mentőcsoport

Megosztás

Néhány nappal ezelőtt felfoghatatlan tragédia rázta meg a világot, Líbia északkeleti részén, Derna kikötővárosában gátszakadás történt, több ezer ember elhunyt és mintegy 30 ezren vesztették el otthonukat a katasztrófa következtében. A magyar mentőcsapatok is útnak indultak, de mielőtt megkezdhették volna a munkát, egy elhúzódó hajóút várt rájuk.

Nem sokkal később magyar mentőcsoportok indultak a helyszínre, Azbej Tristan államtitkár tájékoztatása szerint 46 emberrel és 3 kutyával nyújtanak segítséget, valamint hazai szakemberek a túlélők és sérültek egészségügyi ellátásában szintén közreműködnek.

A mentésben többek között részt vesz az Életjel, a Spider, a Főnix és a Legott Mentőcsoport is. A zagyvarékasi Életjel Jász-Nagykun-Szolnok megyében számos alkalommal vett már részt mentési vagy keresési munkálatokban, kint voltak Törökországban a februári földrengés idején, a Spider Mentőcsoport pedig Borsod megyében lehet ismert, vezetője Miskolc díszpolgára, Lehoczki László.

Az államtitkár néhány nappal ezelőtt arról írt, hogy a team tagjai hajóval tartanak Líbiába. Bár elmondásuk szerint nehézkes a kommunikáció, de annyit tudunk, hogy mindenki jól van, megérkeztek Dernába, ahol megkezdik a munkát.

Laikus szemmel kissé meglepőnek érezvén, szerettük volna megtudni, mi a pontos oka annak, hogy ezt az utazási formát választották. Ilyen helyzetben minden perc számít, mégis egy több mint 30 órás hajóút várt rájuk, mielőtt megkezdhették a mentést.

Megkeresésünkre Kristóf Imre, a görögkatolikus Legott Mentőcsoport vezetője elmondta, bár hivatalos információi nincsenek, de véleménye szerint ennek biztonságtechnikai okai lehetnek, illetve így könnyebben szállíthatják a nagy mennyiségű mentési eszközöket.

A törökországi földrengés időszakában, fél évvel ezelőtt hasonlóan erős szolidaritásról tett tanúbizonyságot a civil mentőcsapatok közössége. Akkor a jászberényi Kutyákkal az Életért Alapítvány három romkutató kutyás párosa indult a helyszínre, később a városházán köszönték meg lelkiismeretes munkájukat.

Hatalmas hajó szállította a helyszínre a magyar mentőcsapatokat
A csütörtök reggeli képek tanúsága szerint a magyarok megkezdték a mentést (Fotó: Imre Murphy Kristóf)

Fotó: Lehoczki László Official Facebook

Kapcsolódó cikkek